Hozzáadott értéket adtunk mindig az olvasóknak

Az Új Szó hetvenötödik születésnapját ünnepli, a kiadó lapigazgatója, Slezákné Kovács Edit pedig 40 éve dolgozik Szlovákia egyetlen magyar nyelvű napilapjánál. A kettős jubileum kapcsán fontos mérföldkövekről, a nehezen kiszámítható online tendenciákról, a nyomtatott újság hitelességéről és a magyarság megmaradásának zálogáról beszélgettünk.

Mielőtt feltehettük volna az első kérdést, még kis türelmet kért. Feltétlenül meg kellett néznie, mennyi programmatic (az internetes hirdetések adásvételének korszerű, programozott fajtája) bevétel érkezett a kiadóhoz. A várakozásoknak megfelelően a számok nőttek az Új Szó és a Vasárnap honlapján egyaránt, ugyanígy a kiadóhoz tartozó, ujszo.nalunk magyarországi portálon is, kellemes alaphangot adva a beszélgetésnek. A 75. születésnapját ünneplő Új Szó lapigazgatója, Slezákné Kovács Edit maga is jubilál. 40 évvel ezelőtt lépte át újságíróként az Új Szó küszöbét, végigjárta a ranglétrát, és azóta is Szlovákia egyetlen magyar nyelvű napilapjának kiadójában dolgozik, évtizedek óta annak vezetőjeként.

Az Új Szó kisebbégi napilap, és mint ilyen, halmozottan hátrányos helyzetű. A kisebbségi lapok a fennmaradásuk érdekében több európai országban masszív állami támogatásban részesülnek. Az Új Szó azonban soha nem számíthatott sem a magyar, sem a szlovák kormánytól nagyobb mértékű dotációra, vagyis a rendszerváltozás óta a piacból kell megélnie. Mennyire áldás vagy átok ez a mindenkori médiatérben?

A rendszerváltozás utáni években a magyarországi Illyés Közalapítványnak még működött szakbizottsága Szlovákiában is, rajtuk keresztül lehetett pályázni támogatásra. Kis összegek voltak ezek, de hálásak voltunk értük. Ez a gyakorlat akkor szűnt meg, amikor az Illyés Közalapítványt bevonták a kormányhivatal alá. Ettől kezdve Magyarországról valóban nem kapunk semmilyen támogatást. Itt Szlovákiában pedig először a kulturális minisztériumhoz kellett pályázni, míg mostanában a Kisebbségi Kulturális Alaphoz. A KKA-s dotáció szintén a bevételeink kis százalékát teszi ki, de ezért is köszönettel tartozunk. Olyan, olvasóinknak szóló tartalmak készülhetnek így, amelyekhez nem tudnánk semmilyen bevételt generálni, mégis nagyon fontosak. Mivel a támogatás összege az összbevételünket tekintve tényleg alacsony, ezért valóban a piacból kell megélnünk. Ennek is megvan a maga előnye és hátránya. Nyilván az előnye az, hogy nem függünk senkitől, illetve akitől függünk, az csakis az olvasó. A hátránya pedig ugyaninnen fakad. Elég megnézni a népszámlálási adatokat, láthatjuk, hogyan csökken a szlovákiai magyarok lélekszáma. Ez azt jelenti, hogy közösségünkkel együtt az olvasótáborunk is fogy. Ráadásul az asszimiláción, az elvándorláson túl a mindenkori gazdasági helyzet is kihatással van olvasóinkra, a családi költségvetésükre.

Ezenfelül minden médiavállalkozás életét átírta az online térnyerése. Nyilván napokat lehetne arról beszélgetni, hogy a fiatal generáció olvas-e még, vagy sem, ha igen, akkor mit és hol? Nekünk a piaci körülmények között mozogva továbbra is arra kell törekednünk, hogy tegyünk meg mindent az Új Szó nyomtatott kiadásáért, és természetesen az online felületeinkért is, hiszen nagy részben különböző olvasóközönségről beszélünk.

A szocializmusban még a tűrt, támogatott, tiltott kategóriák léteztek. A mai kor „t”-jét talán a termelékeny jelzővel lehetne a legjobban leírni. Milyen recept kell ahhoz, hogy az újság továbbra is eladható maradjon, gazdaságosan működjön?

Ebben a tárgykörben, azt gondolom, föl kell tenni a kérdést, hogy milyen újságot csináljunk. Én azt mondom, hogy hasznos újságot kell készíteni. Mert ha az újság hasznos, akkor az olvasó azt mondja, oké, ő ezt most megveszi, mert valamilyen előnye származik belőle. A gyors információn túl kap elemzést, hátteret, kommentárt, kap olyan tanácsadást, amiért valahol máshol fizetnie kellene. Vagy pozitív példákból is inspirálódhat. Ami pedig a hirdetési piacot illeti, hiszen a lapeladáson túl a hirdetési bevételekből élünk, azt kell mondanom, hogy számunkra ez egy örökös harc. A médiapiacon belül a kisebbségi lapok tekintetében még inkább intenzív a küzdelem. Azok a kliensek, akik nem akarnak kisebbségi napilapban, így az Új Szóban sem hirdetni, általában nem mondják ezt ki egyenesen. Ha úgy határozzuk meg magunkat, hogy mi regionális lap vagyunk, és több régiót átfogunk, akkor arra hivatkoznak, hogy nekik országos lap kell. Ha azt mondjuk, hogy országos lap vagyunk, akkor meg azt felelik, hogy nekik regionális lapra lenne szükségük. Mindig próbálják megtalálni a kibúvót, amivel alátámaszthatják a negatív döntésüket. Ezért tapasztalataim szerint sokkal nehezebb egy kisebbségi lapban a reklámbevételt biztosítani, mint egy átlagos szlovák médiumban. Mi tényleg többszörösen hátrányos helyzetben vagyunk.

Említette az asszimilációt, az elvándorlást, mint az Új Szót is érintő negatív folyamatokat, de a népszámlálási adatok alakulhattak volna sokkal rosszabbul is az elmúlt évtizedekben Dél-Szlovákiában. Kimondhatjuk, hogy az Új Szónak fontos szerepe van a magyarság megtartásában. A maga eszközeivel és módján a lap hogyan járulhat hozzá a közösség fennmaradásához?

A magyarságunk megtartása a családon túl az óvodában és az iskolában alapozódhat meg igazán. Az Új Szó mindig is vitt valamilyen kommunikációs kampányt, amin keresztül próbálta megmutatni azt, hogy magyar iskolába járni, anyanyelven tanulni nagyon jó dolog. Mert, ha anyanyelveden tanulsz, akkor is el tudsz érni komoly eredményeket, akár miniszterelnök is lehetsz. Fantasztikus dolog, hogy az Új Szó folyamatosan megtalálja azokat az embereket, akikről azt mondhatjuk, hogy közülünk valók, és példaértékű, amit elértek. Ezekből a történetekből mindig kiviláglik, hogy az anyanyelvi iskola, egy-egy emblematikus oktató milyen sokat adott hozzá az életutakhoz.

Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy ez egy nagyon bonyolult kérdés, mert nem minden település tud eltartani egy iskolát, mégis úgy gondolom, hogy ezen a területen a szlovákiai magyar közösségben még nagyon sok a tennivaló. Most biztosan dühös lesz rám az, aki úgy gondolja, hogy már eddig is agyondolgozta magát, de ha ezt a kérdést a jövőben nem tudjuk megoldani, akkor könnyen kiszámítható, meddig lesz még magyar újság, magyar színház, magyar intézményrendszer Szlovákiában. Ráadásul láthatjuk azt is, hogy a szlovákiai magyarok nem egységesek, és itt nem csak a parlamenti választásokra gondolok. Valakiknek mindig baja van valamivel, a meglévő intézményrendszer valamelyikével, de ezzel nagyon csínján kellene bánni. Ugyanis, ha ennek az intézményrendszernek valamelyik eleme megszűnik, nem lesz helyette másik. Egyszerűen ma olyan időket élünk, hogy lehetetlenné vált az újjáépítés.

Lehet szidni az Új Szót is, persze, nem is lehet előírni mindenkinek, hogy ugyanolyan véleménye legyen, vagy ugyanazt kedvelje, mint mi, de a szitkozódások helyett építő kritikákra lenne szükség. Teljesen mindegy, hogyan hívnak egy kisebbségi napilapot: ha megszűnik, akkor nem lesz helyette másik. Ugyanúgy, ha a színházaink jutnának a bezárás küszöbére, helyettük sem épülne új. A színház ráadásul nemcsak arról szól, hogy legyen egy épület, hanem abba életet kell lehelni, és ehhez a társulat mellett a közönségre is nagy szükség van. Egymás nélkül nem megy. Ne azt keressük, ami szétválaszt, sokkal inkább azt, ami összeköt bennünket.

Ha a helyi kritikus hangoktól eltekintünk, mégiscsak kimondhatjuk, hogy a Kárpát-medencében, így Magyarországon is nagyon komoly szakmai presztízst, rangot vívott ki magának az Új Szó az elmúlt évtizedekben. Akár az emblematikus újság dizájnját, akár a gazdag tartalmat tekintjük. Hogyan sikerült elérni mindezt a már említett, többszörösen hátrányos helyzet ellenére?

Ebben a szakmai műhelymunkán túl van egy kis matek is, még pedig úgy, hogy mindig az olvasók javára alakítjuk az egyenletet. Az évek során többször kényszerültünk arra, hogy árat emeljünk. Hol a papír ára ment föl, hol a terjesztési, hol a nyomdaköltség. Árat emelni pedig kétféleképpen lehet. Kiszámíthatjuk, mennyi többletbevételre van szükségünk, rárakjuk az árra, és mehetünk is tovább. A másik út pedig az, amin mi járunk. Mindig igyekeztem úgy kalkulálni, hogy az olvasóknak valamilyen pluszt, hozzáadott értéket, többletet adjunk a korábbiakhoz képest. Így sikerült olyan érzékenyen árat emelni, hogy a lapot fejleszteni is tudtuk közben. Abban az esetben, ha ismerjük az olvasóink problémáit, vagy igyekszünk megismerni azokat és próbálunk segíteni, megtalálhatjuk a valóban fontos fejlesztési területeket. Így hozzájárulhatunk ahhoz, hogy az olvasó el tudja viselni az érzékeny áremeléseket, amelyeket kénytelenek vagyunk végrehajtani. Ha mi megemeljük az árat x centtel, annak egy részét visszaforgatjuk a lapba. Így lett például egészségről vagy mezőgazdaságról szóló mellékletünk, gyarapodott a szórakoztató tartalom, és az értelmiségnek is tudtunk pluszt adni.

Közben a piac is teljesen átalakult, a nyomtatott újságok mellett megjelentek az internetes hírportálok, a közösségi médiában is kiélhetik magukat az emberek, mostanában pedig a mesterséges intelligencia kutyulja össze a szálakat. Hogyan sikerül ebben a bonyolult labirintusban navigálni?

A jövőt tekintve stabil pont a minőségi, ellenőrzött tartalom, amit az olvasóinknak, felhasználóinknak szolgáltatunk továbbra is. Az online viszont kiszámíthatatlan. Vannak fantasztikus tartalmak, amik a digitális térben kevésbé olvasottak. Aztán akad olyan téma is, amiről azt gondoljuk, hogy ó, ez semmi, mégis akkorát megy a neten, hogy majd elájulunk tőle. Szóval az interneten tudunk a másodperc törtrésze alatt sztárok lenni, de ugyanígy elbukni is. Ehhez jönnek a szociális hálók, ahol tömegesen terjednek a dezinformációk, álhírek, hazugságok, félrevezető dolgok. Ráadásul a mai ember érthetetlen módon szinte vágyik is rá, hogy elhiggye azokat. Amikor ez a tendencia elkezdődött, azt kezdtük kommunikálni, olvassanak ellenőrzött híreket, válasszák az Új Szót. Most pedig, a mesterséges intelligencia térnyerésével talán már azt is kell kommunikálnunk, hogy nálunk hús-vér emberek írják a történeteket, és nem az algoritmusok. Akárhogy is alakul, a fejlődést nem tudjuk, és nem is szabad megállítani. Azon kell dolgoznunk, hogy megtaláljuk az arany középutat, ahol a mesterséges intelligenciát a professzionális újságírás kiszolgálására tudjuk felhasználni, egyfajta háttértámogatásként.

Egy dolgot nem szabad elfelejtenünk közben. Az olvasótábor a nyomtatott sajtóban egyre inkább korosodik, és az igényeihez igazodva továbbra is ki kell szolgálnunk. A fiataloknál pedig az az óriási kérdés, hogy idővel kialakul-e bennük egyfajta hiányérzet, amit csak hiteles, ellenőrzött hírekkel, információkkal lehet kielégíteni.

Ha abból indulunk ki, hogy a tudás hatalom, ebből arra is következtethetünk, hogy a nemtudás viszont egyfajta rabszolgaság. A hoaxok, álhírek habzsolásából sosem lesz minőségi élet.

Igen, a kérdés csak az, hogy tudatosul-e valaha is az álhíreket fogyasztó olvasóban, hogy azok dezinformációk? Reménykedjünk, hogy megtanulja majd legalább a saját kárán. Nem jó előjel, hogy sokan nem fáradnak bele a mocskolódó kommentek írásába sem, és ontják magukból a tengernyi gyűlöletet. Azt is tapasztalom, hogy valakiről a rosszat elhitetni sokkal könnyebb, mint a jót.

Miközben az online továbbra is keresi az útját, a nyomtatott újságok nincsenek idilli helyzetben. A példányszámcsökkenéssel együtt zárnak be a papírgyárak, ami aztán papíráremeléssel is jár, drágul a lapterjesztés, a posta szombatonként már nem viszi ki a lapot az előfizetőknek, és több helyen hétköznap is csak ebéd után kerül a postaládába az Új Szó…

Az előfizető a kiadónak fizeti be az előfizetési díjat. Neki teljesen mindegy, hogyan jut el hozzá az újság, mindegy, ki nyomtatja, ki viszi házhoz. Fizetett érte, joggal kéri időben szeretett lapját a kávéja mellé. Ezt a jogos elvárást mégsem tudjuk maradéktalanul teljesíteni. Ami a kézbesítést illeti, a Szlovák Postára vagyunk utalva. A mi lehetőségink véget érnek akkor, amikor a szerkesztőségből elküldjük a kész oldalakat. Attól kezdve már a nyomda felel az újság minőségéért: van-e rajta elég festék, nem gyűrött-e a csomagolás?

A Szlovák Posta pedig kézbesít, miközben arra kényszerül, hogy folyamatosan racionalizáljon. Több településen zár be ráfizetéses hivatalokat, hiába tiltakoznak az ott élők és lobbiznak a polgármesterek. Ha erről az oldalról nézzük, minél többen fizetnek elő az Új Szóra, annál kisebb lesz az esélye, hogy újabb és újabb postahivatalok zárjanak be Dél-Szlovákiában és megszűnjön helyben a szolgáltatás.

Azon túl, hogy a kiadót vezeti, az európai kisebbségi lapokat tömörítő szervezet, a MIDAS elnöke is egy személyben. Ha a Kárpát-medence kisebbségi lapjait vesszük górcső alá, ebben a rangsorban milyen pozíciót foglal el az Új Szó?

Nagyon jó helyen van. Ha a régióban megjelenő összes kisebbségi újságot, így például a romániai magyar médiumok mellett a német kisebbségi lapot is nézzük, azt mondhatjuk, hogy az Új Szó példányszáma a legmagasabb. Jól tartja magát, piacvezető, és erre kell törekednünk a jövőben is. Miközben vannak lapok, amelyeket az anyaország nagyon nagy összegekkel támogat, torzítva a piacot. A számokat, eredményeket tekintve ez mégis kidobott pénznek tűnik…

Kettős jubileumról beszélhetünk. Az Új Szó 75 éves, Ön pedig negyven éve dolgozik a kiadónál. Milyen állomások, mérföldkövek voltak a legemlékezetesebbek?

Az első lépés az volt, hogy létrehoztunk egy részvénytársaságot 89 után, de még gyakorlatilag az átnevezett szocialista kiadó időszakában. Hatalmas méreteket öltött a naivitásunk, de csak-csak kievickéltünk abból a helyzetből. Sikerült elérni, hogy eladják a kiadói jogokat, és beléphetett az első külföldi tulajdonos. Fantasztikus volt látni, milyen fejlődés kezdődött. Jelentős beruházások indultak, számítógépes programokkal, digitális szerkesztőségi rendszerrel készülhetett az újság, félretehettük a kézzel rajzolt oldaltükröket. Emlékszem, nekem például T602-es program volt a gépemben, és kimondhatatlanul büszke voltam rá… A legelső műhelyek között voltunk, ahol bevezették a szerkesztőségi rendszert. Ugyanígy az elsők között nyomtattunk színes oldalakat. Abban az időszakban az Új Szó a technológiai fejlesztéseket illetően egyértelműen piacvezető volt. Szintén nagyon pozitívan éltem meg, de olvasóink csak áttételesen érzékelhették, amikor az egyik szakmai tulajdonossal karöltve önmagunk kezdtünk újságpapírt vásárolni. Korábban ez a nyomda privilégiuma volt, de ezzel a lépéssel a kiadó eredményességén tudtunk jelentősen javítani, amit aztán visszaforgathattunk a tartalomfejlesztésbe.

Ugyancsak abszolút elsők voltunk a pártrendszerben született újságok között, amikor sikerült megszerezni az előfizetői adatbázist a postától, és önmagunk kezdhettük az előfizetőinket kiszolgálni. Csak hálával tudok gondolni arra a postai partneremre, aki a segítségemre volt ebben. Már negyedszázada történt, és ez tette lehetővé, hogy kiépítsük a saját terjesztőhálózatunkat. Egy idő után nemcsak az előfizetőknek vittük ki a lapot, hanem helyi boltokkal is együttműködtünk, és oda mindmáig szállítunk napi árusításba újságot. Saját előfizetői kézbesítőhálózata senki másnak nem volt, csak nekünk, erre is nagyon büszke vagyok. Sajnos, azóta már megszűnt, és egyébként sem biztos, hogy ma még fenn tudnánk tartani. De abban az időszakban, amikor működött, szenzációs volt, az olvasók is nagyra értékelték, és amikor visszavette a terjesztést a Szlovák Posta, jött a sok reklamáció: hát mi történt, a múlt héten még korán reggel érkezett az újság, most meg csak jóval később! Sajnos erre már nincs ráhatásunk. Mindenesetre azóta is mi vásároljuk az újságpapírt, és ha nem is mi terjesztjük a lapot, de magunk szolgáljuk ki az előfizetőket. Az akkori döntések hosszú távon megállják a helyüket.

A születésnappal jókívánságok is járnak. Mit kívánna a lapnak a következő öt-tíz évre?

Itt van az online, ami nagyon keményen és kitartón liheg a nyomtatott újság nyakában és megteszi a maga hatását, de mivel én alapvetően printes ember vagyok, számomra ma is nagyon fontos, hogy naponta kezembe vehessem az újságot. Mert van egy óriási különbség a nyomtatott lapok és az online portálok között. Mégpedig az, hogy amit a lapban kinyomtatsz, az mindaddig létezni fog, amíg az újságot el nem égeted. Amit online-ra felteszel, két perc múlva eltűntetheted, megváltoztathatod, tehát az egy meglehetősen képlékeny közeg. Ezért én elsősorban a printnek hiszek, mert úgy gondolom, hogy azoknak a kollégáknak, akik a nyomtatott újságba írnak, sem mindegy, hogy a nevük milyen cikk alatt jelenik meg. Éppen azért, mert a felelősségvállalást érzem sokkal nagyobbnak a printben, azt kívánom a szlovákiai magyaroknak, hogy sokáig legyen nyomtatott napilapjuk, mert az az igazi. Innen nézve, ha az Új Szó megélheti a százat, szuper lesz, nem igaz?

Végül egy személyes kérdés. Nemsokára itt a karácsony. Mit vár az ünneptől?

Azt, hogy együtt legyen a családom. Mert most ahányan vagyunk, annyifelé szóródtunk szét. Legyünk egészségesek, ez az alap, és szeretném, ha családi körben ünnepelhetnénk. A gyermekeimmel, férjemmel, anyukámmal, a húgommal és az ő családjával. Ha ez megvalósul, akkor nekem már sütemény sem kell…