Horoszkóp péntekre

<p>Ha ön az Oroszlán jegyében született, teljesen más taktikával készül az újabb kihívásokat. Szenvedélyesen gyűjtögeti az információkat. Horoszkóp péntekre.</p>

Kos (III. 21.–IV. 20.)Egyre több elképzelése, ötlete van, de úgy érzi, időzavarba került, mert nem tudja kivitelezni valamennyit. Szerettei és barátai azonban segítik önt, hogy alkotóereje ne vesszen kárba, és társasági élete hasznos és élénk legyen!Bika (IV. 21.–V. 21.)Érvényesülésének legfontosabb eleme a kreativitása. Szinte mindent elérhet, ha megfelelő időben a megfelelő helyen van. Párkapcsolata jól alakul, még egy kis romantikázás is belefér. Egy elképzelése akadályba ütközhet. Oldja meg!Ikrek (V. 22.–VI. 21.)Most otthona felújítására és szépítésére összpontosít, ahol maximálisan kiélheti alkotókészségét, ugyanakkor örömét leli a munkában. Ismerősei egy ingatlanüggyel kapcsolatban tanácsát kérik, mivel bíznak önben. Segítsen nekik!Rák (VI. 22.–VII. 22.)Jól érzi magát a bőrében, vagyis lelkileg és fizikailag is rendben van. Ez azért is lényeges, mert jó ideje már ön is érzékeli a megszorító intézkedések negatív hatását. Magánéleti problémái megviselik, de munkahelyén új tervekkel áll elő!Oroszlán (VII. 23.–VIII. 23.)Teljesen más taktikával készül az újabb kihívásokat. Szenvedélyesen gyűjtögeti az információkat. Igyekezete és lelkesedése leírhatatlan, ami azért is lényeges, mert az utóbbi időben nem úgy alakultak a dolgai, ahogy azt elképzelte! Szűz (VIII. 24.–IX. 23.)A nagy melegben nem ajánlatos a sok rohangálás. Maradjon nyugton! Ugyanis szervezetének nem tesz jót a sok gürcölés. Ezért okosabban teszi, ha egy hűvös szobában húzza meg magát egy ideig! Kollégái meg fogják önt érteni!Mérleg (IX. 24.–X. 23.)Kisebb szóváltásokra kerülhet sor, de komolyabb feszültséget nem okoznak. Kedvese, mint legtöbbször, most is tévedhetetlennek gondolja magát, és nem hajlandó megalkudni. Győzze meg őt a kompromisszum fontosságáról.Skorpió (X. 24.–XI. 22.)Mintha a sors valamiért haragudna önre. Több elektrotechnikai berendezése felmondja a szolgálatot. Ugyanakkor spórolnia kell, éppen ezért, csakis az apró lépések taktikáját követheti, nehogy túlköltekezze magát! Nyilas (XI. 23.–XII. 21.)Kedvese önt a munka megszállottjának tartja, ennek ellenére mindenben a segítségére van. Az a sok munka, amit a régóta elképzelt terve kivitelezésére fordított, meg fog térülni. Csak türelem és kitartás kérdése az egész! Bak (XII. 22.–I. 20.)Ön csak aktívan tud pihenni, ezért szerettei nem nagyon akarnak önnel szabadságra menni. De most kivételt tesz, és rendbe téve a dolgait munkahelyén, s családtagjai nagy örömére, elvonulnak együtt két hét szabadságra! Vízöntő (I. 21.–II. 19.)Felettébb szeretetre méltó és kedves tud lenni, ha nagyon akar. Ennek ellenére nem árt, ha jobban figyel külsejére, s akkor már nyert ügye van másokkal szemben. A hét végén nem ártana rendet tenni a ház körül! Halak (II. 20.–III. 20.)Sikerült egy problémát megoldania, mely veszélyt jelentett önnek a karrierjét illetően. Most már szabad az út, és megvalósíthatja régi álmait. Ez az időszak főleg a szerelemnek kedvez, de sajnos sok idejét leköti a pénzkeresés! 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?