Horoszkop

Most nem számíthat senkire, egyedül kell kimásznia a csávából. A helyzet azonban korántsem olyan reménytelen, mint ahogy azt az első percben gondolja.

Csak azokat lehet becsapni, akik hiszékenyek, és akik nem tudják a valódi értéket a hamistól megkülönböztetni.

Most nem számíthat senkire, egyedül kell kimásznia a csávából. A helyzet azonban korántsem olyan reménytelen, mint ahogy azt az első percben gondolja.

Csak azokat lehet becsapni, akik hiszékenyek, és akik nem tudják a valódi értéket a hamistól megkülönböztetni. Legyen tehát résen, mert felbukkan egy csaló az életében.

Partnere sokkal többet segíthetne és segítene is, ha hagyná. Ossza meg vele gondjait, és együtt hamarabb zöldágra vergődnek. A kapcsolatuknak is jót tenne.

Használja ki még ezt a napot, amikor könnyen, gyorsan megbirkózhat az Önre váró feladatokkal. Anyagi helyzete alakulásával sem lehet panasza a mai napon.

Kisebb összezördülések és nagy békülések lesznek jellemzőek a párkapcsolatára. Arra azonban vigyázzanak, hogy ne vágjanak egymás fejéhez bántó dolgokat.

Kellemetlenségei adódnak, ám összességében nem lehet oka panaszra. Sőt, a végén még büszke lesz, hogy a váratlan helyzetekben milyen ügyes és találékony.

„Alkalom szüli a tolvajt!” Gondoljon erre a mai napon, mert különben kár érheti. Ha nagy tömegben forgolódik, ne vigyen magával pénzt és értéktárgyakat.

Ha nem értenek egyet párjával egyik rokonuk megítélésében, vagy a gyereknevelés kérdésében, azt négyszemközt beszéljék meg és lehetőleg halkan.

A mai napon is a határidők szorításában él és dolgozik. Végre megoldást talál anyagi gondjaira, de lehet, hogy külső segítségre is szüksége lesz.

Hagyja, hogy a partneréé legyen az utolsó szó a hétköznapi vitákban. A lényeg ugyanis nem ezen van, hanem azon, hogy érzelmi és szexuális életük kiegyensúlyozott legyen.

Húzódjon a háttérbe, onnan figyelje az eseményeket. ĺgy rengeteg stressztől kíméli meg magát. Vigyázzon arra is, hogy ne keveredjen olyasmibe, amihez semmi köze.

Ma vigaszt találhat párjánál. Ha esetleg a munkahelyén mellőzve érezné magát, megbizonyosodhat arról, hogy a családi életben, a párkapcsolatában nélkülözhetetlen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?