Horoszkop

A belső bizonytalanság, az örökös kételyek tönkreteszik nemcsak az egészségét, de a környezetéhez fűződő kapcsolatát is, ha gyorsan nem tesz ellene valamit.

Egy alkalmi ismeretség izgalmas folytatást ígér, amit egyszerre szeretne is, de fél is tőle.

A belső bizonytalanság, az örökös kételyek tönkreteszik nemcsak az egészségét, de a környezetéhez fűződő kapcsolatát is, ha gyorsan nem tesz ellene valamit.

Egy alkalmi ismeretség izgalmas folytatást ígér, amit egyszerre szeretne is, de fél is tőle. Úgy érzi, nem érdemli meg az őszinte ragaszkodást. Nincs igaza!

Gondot okozhat az önfejűsége. Szakítson a múlttal, mindazzal a szokásrenddel, ami pedig már-már megcsontosodott a zsigereiben, hiszen még nem késő.

Eddig a józan ész jegyében fogant minden ötlete, most viszont az érzelmek irányítják – és nem csak a szerelemben, hanem a karrierépítésben is.

Ne szedjen be gyógyszert orvosa beleegyezése nélkül – fokozódik mindenféle mérgezés veszélye. Hétköznapjai sikeresek lesznek, bár nem rohamléptekkel halad a célja felé.

Hagyja, hogy ki-ki a maga útját járja, és tanuljon a saját kárából, hiszen nem foghatja örökké a kezét még kedvesének és szeretteinek sem.

Arra intjük, hogy törődjön a saját dolgával, ne üsse bele az orrát olyasmibe, ami nem Önre tartozik. Sajnos, most a tanácsaira sem kíváncsi senki.

Egy ingatlannal kapcsolatos ügy felkelti az érdeklődését. Ha most kell határoznia, legyen körültekintő. A pillanatnyi érdekeit tegye félre, és távlatokban gondolkodjon.

Ha a saját feladatai helyett mások ügyeivel foglalkozik, azzal rövid idő alatt több ellenséget is szerezhet magának. Pénzügyei jól alakulnak.

Kellemes napnak néz elébe, munkáit könnyedén elvégezheti, és a nap második felében bőven lesz ideje kikapcsolódásra. Az estét egy bulin töltheti kedvesével.

Ha házas, akkor nagy változás várhat Önre az otthoni körülményeiket illetően. Ez bosszantó lehet, még akkor is, ha a saját döntése volt a változtatás.

Izgalmas viszonya lehet valakivel. Ha nem tudja megfelelően kezelni ezt a kapcsolatot, esetleg beleszeret az illetőbe, akkor jobb, ha nem megy bele a dologba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?