Horoszkop

Ha házas, akkor úgy érzi, hogy az együtt töltött évek valóban összekovácsolták házastársával, s az összetartozás boldogító érzése ébred fel a szívében. Meglehet, hogy végiggondolja, hogy mi mindent csináltak végig ketten.

Általában szigorú önmagával is, de másokkal is.

Ha házas, akkor úgy érzi, hogy az együtt töltött évek valóban összekovácsolták házastársával, s az összetartozás boldogító érzése ébred fel a szívében. Meglehet, hogy végiggondolja, hogy mi mindent csináltak végig ketten.

Általában szigorú önmagával is, de másokkal is. Amikor mások tárják ön elé a könyörtelen igazságot, szíven üti a dolog. Azt kell megtanulnia, hogy az igazság fontos, mégsem mindegy, hogy milyen csomagolást adunk neki.

Anyagi helyzete, életének pénzügyi területe kerül előtérbe. A hatások nem is rosszak, sőt elmondható, hogy jelentősen megnövelhetik egzisztenciális boldogulását. Hosszabb távon is jó befektetéseket köthet.

Vállalkozását felvirágoztathatja, és a környezetében is jót mondanak önről. Olyan ígéretet kaphat, amelynek anyagi hasznát élvezheti. Ha betegséggel küzd, találkozik azzal az emberrel, aki segítséget nyújt felépülésében.

Jobbnál jobb ötletei támadnak, amelyeknek hasznát veheti a munkában. Könnyebben tanul, és a szerencse támogatását is élvezi, ezért nem árt, ha kipróbál valamilyen nagy összeggel kecsegtető szerencsejátékot!

Más színben látja a világot, mint eddig. Biztonságérzete növekszik, akár anyagiakról, akár érzelmekről van szó. Váratlanul összefuthat egy olyan személylyel, akiről úgy érzi, mintha évtizedek óta ismernék egymást.

Jótékonykodó hajlamai, szeretetteljes szándékai kétségtelenek, mégis jobb, ha kissé visszafogja magát, és nem avatkozik bele mások életébe. Nem biztos, hogy a segítségre áhítozók épp azt akarják, amire ön gondol.

Hangulatai változékonyak, és ez nem tesz jót ítélőképességének. Természetes könnyedséggel lépi át a realitások határait, gyakran mond olyasmit, amiről pontosan tudja, hogy nem egészen felel meg a valóságnak.

Nagyon erős és temperamentumos, s elmondható, hogy sugárzik önből a tűz elem. Ez a tulajdonság képessé teszi önt arra, hogy másokat irányítson, s nagyon kreatívan oldja meg az élet nehéz helyzeteit.

Olyan szenvedélyes, hogy még megszokott, jól bevált kapcsolatába, házasságába is életet lehelhet. Persze nem ajánlott, hogy „ajtóstól rontson a házba”, hagyjon időt kedvesének arra, hogy hozzászokjon az új szenvedélyhez.

A szerelemben ön is tökéletes társra vágyik. Meglehet, hogy ezt nem találja meg egyetlen személyben, ezért szerelme mellett állandó partnert fog tartani. Ha valaki mostanság megbántja, azt hosszú távon kizárja az életéből.

Nem tud parancsolni érzelmeinek. Egyes partnerkapcsolataiban kifejezetten boldogító lehet ez a felfokozott állapot, közelebb kerül artneréhez, ha nyíltan is vállalja érzéseit, és fenntartások nélkül adja át magát vonzalmának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?