Horoszkop

Kedves hangulatában van, és ezt a tulajdonságát elsősorban családjának mutatja meg. Hihetetlenül segítőkésszé és megértővé válhat, ami nem kis meglepetést okoz majd azoknak, akik nap mint nap önnel együtt élnek.

Kedves hangulatában van, és ezt a tulajdonságát elsősorban családjának mutatja meg. Hihetetlenül segítőkésszé és megértővé válhat, ami nem kis meglepetést okoz majd azoknak, akik nap mint nap önnel együtt élnek. Nem mintha egy kellemetlen ember lenne, ám személyisége fontos vonása, hogy gyakran piszkálódik.

A héten kirándulást tehet olyan tájakra, amelyek nem ebben a földi világban léteznek. Vagyis olyan spirituális élményekkel gazdagodhat, amelyek boldogítani fogják lényét, és megerősítik abban, hogy minden úgy történik az életben, ahogyan az a legelőnyösebb az ön számára.

Elképzelhető, hogy sok pénzt költ a barátaira, a társaságára, és ehhez hasonlókra, de ez csak egy a sok megnyilvánulási lehetőség közül. Lehet, hogy meggyőzőképességét és szakértelmét szélesebb körben alkalmazza biztonságának kiépítésére, s a későbbiekben szilárd bázison állva ön ad biztonságérzetet a környezetének.

Kívülről mindenképpen erősnek, magabiztosnak szeretne látszani. Előszeretettel juttatja kifejezésre stabil értékrendjét a társadalomban és a munkájában, és hajlamos ezekből az értékekből mindenkire vonatkozó szabályokat kialakítani. De ne feledje, nem mindenki szereti a szabályokat betartani.

Fontos az önnek, hogy segítség nélkül, önmaga alakítsa ki stabil helyzetét. Az egyénisége definiálásához azonban szüksége van egy egyértelmű képre saját magáról, emiatt pedig világosan kell látnia a külvilágot, mert különben fennáll annak a veszélye, hogy nem illik bele majd a környezetébe.

A biztonság megteremtése és elérése az útja annak, hogy kielégítse a szeretet, az otthon, az érzelmi bázis, a családi egység, a múlt és a hagyományok iránti vágyait. Minden olyan hely nagyon fontos önnek, ahol érzelmi biztonságot élhet át, ilyen pl. az otthona, a családi köre. Vigyázzon tehát rá!

Szilárd talajt érez a lába alatt, általa lesz képes kialakítani az értékrendjét, és így a stabilitását is. Az a legfontosabb, hogy legyen egy hely – akár szó szerint egy ház, vagy egy szoba, vagy csak egy kis sarok, akár pedig átvitt értelemben egy életterület – ahol biztonságban, otthon érezheti magát.

Az utazás köré összpontosul minden figyelme, akár fizikai szintű, pl. külföldi, utazás, akár pedig mentális szintű – filozófiai, vallásos eszmék, és tanulmányok – útkeresés formájában. Bár lehet, hogy rengeteg pénzt költ ezekre a területekre, a célja azonban mindig az, hogy egyértelmű, világos nézetekre és eszmékre találjon.

Jobbnál jobb ötletekkel halmozzák el, ezek közül egyiket-másikat sikerül is megvalósítania. Ha a bőség zavarával küzd, nem tud dönteni abban, hogy mi a fontosabb. Ne tétovázzon, mert teljesen nem mindegy, hogy kinek a tanácsát fogadja el. Munkahelyén a kollégái támogatják karrierét.

A biztonságvágya és bizonyos értékekhez való kötődése csupán eszközül szolgálnak az utazásaihoz, meggyőződéseihez és nézeteihez. Az állandóság iránti igénye, a stabil értékei kifejeződésre jutnak a nézeteiben, eszméiben, igazságérzetében, és minden olyan meggyőződésében, amelyet próbál másoknak is közvetíteni.

A vészjósló híresztelésekkel ellentétben nincs igazán félnivalója. Az tény, hogy meg kell küzdenie néhány olyan problémával, ami most igazán próbára teszi. Ezen a héten igazán nem érdemes semmilyen fontos kérdésben végső döntést hozni. Várja ki a hónap végét, okosabb lesz néhány tapasztalattal!

Magánéletében és hivatásában kedvező fordulatra számíthat. Ez a hét igen szerencsés gazdasági sikereket ígér. Sokat köszönhet megfontolt döntéseinek és barátai támogatásának. Mindössze el kell fogadnia a kedvező lehetőségeket, ne menjen el vakon a szerencse vagy a boldogság mellett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?