Horoszkop

Élete középpontjában most kapcsolatai állnak. Ezen belül is hangsúlyozott szerepet kap családja és baráti kapcsolatai. Sajnos most a kettő összeütközésbe kerülhet egymással, s ön lesz az, aki az ütköző szerepét játssza el.

Élete középpontjában most kapcsolatai állnak. Ezen belül is hangsúlyozott szerepet kap családja és baráti kapcsolatai. Sajnos most a kettő összeütközésbe kerülhet egymással, s ön lesz az, aki az ütköző szerepét játssza el. Kedvese valószínűleg nyugalomra vágyik, netán arra, hogy önnel kettesben töltse el az időt.

A következő napokban olyan pénzügyek miatt vesz össze másokkal, amelyek felett közös döntési joguk van. Ezek a pénzek lehetnek olyan anyagi források, amelyeket közösen kellene beosztaniuk a munkahelyen, s együtt eldönteni, hogy kinek és mennyi jár belőle, és milyen célokra használják fel őket.

Otthonában nincs összhang abban a kérdésben, hogy a családi kasszát mire fordítsák, s valójában milyen kiadások lennének a fontosak. Próbáljanak értelmes érveket felsorakoztatni, s nem indulatból kezelni a kialakult helyzetet. A felgyülemlett indulatok sohase vezetnek jó megoldásokhoz.

Az ön előtt álló időszakban mások érzékenységével kerül szembe, s ez okoz is önnek egy kis lelki problémát. Hiszen végtelenül együtt érző tud lenni, s ösztönösen él önben a vágy, hogy az önnél gyengébbeket, sérülékenyebbeket megóvja, s megvédje. De vigyázzon, vannak, akik szeretnek ezzel visszaélni!

Otthonában végre harmónia uralkodik. Nagyon jólesik hazamennie munka után, hiszen a hangulat jó, s megéli, hogy egy véleményen van azokkal az emberekkel, akik önnek a legfontosabbak. A kérdés már csak az, hogy kinek tartogatja ezek után epés megjegyzéseit? Esetleg a munkahelyén fogja őket elszórni?

Üzleti tárgyalásai során nagyon nehezen jut előre, s szó, ami szó, nem egészen úgy alakulnak a dolgok, ahogyan előre eltervezte. Minden egyes siker, amit elér, nagyon nagy munka eredménye, s még szerencse, hogy alapozhat váratlan ötleteire. Ha megpróbálna együttműködni vakivel, könnyebb lenne.

A következő napokban nagyon érzékeny lesz arra, hogy mások miként és hogyan gondolkodnak a világ dolgairól. Érdemes mások véleményét meghallgatnia, s jó, ha azt is megfontolja, hogy elfogad egy-két tanácsot azoktól, akiket arra érdemesnek gondol. De nem elég csak elfogadni, élni is kéne ezekkel a tanácsokkal!

Mindenkit meghallgat, s bizony együtt is érez azokkal, akik arra rászorulnak. Hihetetlenül empatikus, s szinte ön lesz most mindenki „lelki szemetesládája”. Azért arra ügyeljen, hogy saját magát ne adja ki nagyon, hiszen ez az érzékeny állapot múlandó hangulat csupán. Önnek van kihez fordulnia, ha a szükség úgy hozná?

Otthonában végre harmónia uralkodik, úgy tűnik, hogy végre egyetértésre jut családtagjaival. Szinte már-már hiányzik valami súrlódás az életéből, szokatlan, hogy nincs egy jó kis vita, vagy veszekedés. Mégis üdítően hat önre ez a fegyverszünet, hiszen lelke feltöltődik, s végre igazán kipihenheti magát.

Kedvese, házastársa valószínűleg magányra és nyugalomra vágyik. Ezzel szemben ön meghívja barátait otthonába, s máris kész a konfliktus, valaki mindenképpen morcos és kedvetlen lesz. Próbálja megvilágítani kedvese felé, hogy ezek a kapcsolatok bizony fontosak ön számára.

Értékes információk hozzásegíthetik ahhoz, hogy jobban boldoguljon az életben, akár a magánéletéről, akár pedig az egzisztenciájáról van szó éppen. Ha lehet, tegye félre legendás makacsságát, hiszen most nagy szüksége lesz rugalmasságára. Lehet, hogy az élet éppen azért teszi fogékonyabbá mások tanácsaira.

Nagyon szép érzelemre lobbanhat valaki iránt, aki felkavarja lelkét és érzékeit is egyaránt. Azonban hiába imádja Őt maximálisan, úgy tűnik, hogy van egy kis gond ezzel a kapcsolattal. Választottja nem szeretné elkötelezni magát ön mellett, hiszen könnyen lehet, hogy már tartós kapcsolatban él valakivel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?