Lezárás helyett ezerdolláros "tagsági díjat" szednek az indonéziai Komodo-szigeten

varánusz

Az indonéz hatóságok a korábbi tervvel ellentétben nem zárják le az idegenforgalom elől januártól a veszélyeztetett komodói sárkányok lakóhelyéül szolgáló Komodo-szigetet, hanem ezerdolláros "tagsági díjat" szednek majd a turistáktól - osztotta meg értesülését a BBC News kedden.

Júliusban még azt jelentették be, hogy a szigetet 2020 januárjától lezárják az óriási varánuszok védelmében, és csak egy év múlva nyitják meg újra az idegenforgalom előtt. A kormány most azonban úgy döntött, hogy inkább borsos belépőt szed:

a szigetre érkezőknek ezer dollárt kell majd fizetnie az eddigi tíz dolláros díj helyett.

Tavaly 176 ezer turista látogatott el Komodo-szigetre, 2008-ban még csak 44 ezer fő járt ott.

Az ezer dolláros "tagsági díj" egyéves belépést biztosít a szigetre látogatóknak. A terület kormányzója, Viktor Bungtilu Laiskodat szerint ez a díj olcsó.

A kormány a hétfői döntés mellett arról is tájékoztatott, hogy fokozzák a komodói sárkányok védelmére tett erőfeszítéseket. Azt is közölték, hogy a korábbi tervvel ellentétben a sziget mintegy kétezer fős lakosságát sem telepítik ki. Arra azonban ügyelnek, hogy ne nőjön a létszám, és ezzel ne fenyegesse a varánuszok élőhelyét.

A helyi közösséget felvilágosító programmal készítik fel arra, hogy segítsenek a veszélyeztetett faj megvédésében.

Az indonéz híradások szerint a tagságnak két szintje lesz. A prémiumtagok ellátogathatnak a Komodo-szigetre, a nem prémiumtagok pedig a Komodói Nemzeti Park más szigeteire léphetnek, ahol szintén élnek varánuszok. A tagsággal kapcsolatos pontos szabályokat hamarosan kidolgozzák.

A komodói óriásgyíkok több mint 3 méteresre is megnőhetnek, a kifejlett példányok testsúlya mintegy 70 kilogramm, harapásuk mérgező.

A Komodo-sziget - amely az UNESCO világörökségi listáján is szerepel - az utóbbi időben egyre népszerűbb a turisták körében, köszönhetően a közeli Flores-szigeten leszálló új légi járatoknak és a szigeten létesült új szállodáknak.

Az UNESCO adatai szerint a nemzeti park szigetein, Komodón, Rincán, Padaron, továbbá Flores egyes partszakaszain mintegy 5000 komodói varánusz él vadon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?