Panoráma

Betiltják az elefánton való túrázást Angkorban

A kambodzsai Angkor romvárosban jövő év elejétől betiltják az elefántháton való túrázást. A népszerű idegenforgalmi attrakciót az állatvédők sürgetésére szüntetik meg, akik régóta hangoztatják a gyakorlat kegyetlenségét.
MTI

2019. november 15. 19:30

Illusztráció
Illusztráció

Az angkori régészeti komplexum rengeteg turistát vonz, 2018-ban hatmillióan érkeztek a kambodzsai romvárosba. A látogatók zöme az elefántos túrára is befizet, amellyel elefántháton lehet körbejárni az ősi angkori templomok régészeti helyszínén.

A templomegyüttes parkját működtető hatóság pénteken közölte, hogy 2020 elején befejeződnek az elefántos túrák. "Az elefántokat többé nem lehet üzleti célra használni" - jelentette ki Long Koszal, a hatóság szóvivője, hozzáfűzve, hogy az állatok egyébként is túl öregek.

Az Angkorban dolgozó 14 elefántból ötöt már el is szállítottak egy 40 kilométerre fekvő erdős területre, ahol szabadon élhetnek tovább természetes körülmények között. A szóvivő szerint az a cég, amely az elefántok tulajdonosa, továbbra is ügyel rájuk.

Kambodzsát régóta bírálják állatvédők a turisták elefántos túrái miatt. Az elefántokat ugyanis a betanítás alatt a gondozók betörik és gyakran agyondolgoztatják őket. 2016-ban egy nőstény elefánt elpusztult az út szélén, miután az extrém kánikulában kellett turistákat cipelnie a hátán az angkori templom környékén.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Vlcan

Itt a szlovák válasz Orbán földvásárlási terveire

A kisebbség nyelvén is fel lehet tüntetni az információkat az útjelző táblákon

A kisebbség nyelvén is fel lehet tüntetni az információkat az útjelző táblákon

iskola

Egyre több állástalan talál magának munkát

Vladimír Lengvarský

Lengvarský: Bérpótlékot kapnak, akik az első vonalban dolgoznak a járvány idején

Tompa Mihály Alapiskola

GALÉRIA: Megújult a Tompa Mihály Alapiskola

koronavírus Románia

Romániában két hétre bezárnak az iskolák, kötelezővé válik a maszkviselés

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.