Botswana 20 ezer elefánt Németországba való deportálásával fenyegetőzik

shutterstock_60414424

Húszezer elefánt tarthat Németország felé - legalábbis ezzel fenyegette meg a németeket Mokgweetsi Masisi botswanai elnök.  

Az afrikai vezető a vadásztrófeák behozatalának szigorúbb korlátozásáról szóló vitára reagált, amelyet éppen Steffi Lemke környezetvédelmi miniszter vezetésével folytat a német kormány. Aggódik amiatt, hogy nem veszik figyelembe az állatok túlszaporodását ebben az államban.  

Szerinte a németeknek ugyanúgy együtt kellene élniük az állatokkal, ahogyan azt a botswanaiak teszik: 

"Nagyon könnyű Berlinben ülni és véleményt nyilvánítani a botswanai ügyekről. Mi fizetjük meg az árát annak, hogy ezeket az állatokat megtartsuk a világ számára." 

A The Guardian című brit lap a berlini környezetvédelmi minisztérium szóvivőjét idézve azt mondta, hogy Németországban nincsenek aggályok, és a tisztviselők még tárgyalásokat folytatnak a behozatali szabályok által érintett afrikai országokkal, köztük Botswanával. 

Az ország elefántpopulációja mintegy 130 ezer egyedre duzzadt, amelyből Botswana 800-at már elküldött Angolába, 500-at pedig Mozambikba. A kitoloncolás Masisi szerint egyáltalán nem szokatlan.  

"Szeretnénk egy hasonló ajánlatot tenni a Német Szövetségi Köztársaságnak. Nem fogadunk el nemleges választ. Ha ennyire tetszenek, fogadják el őket ajándékba.” - jelentette be Masisi. 

Botswana tisztviselői márciusban azzal fenyegetőztek, hogy 10 000 elefántot küldenek Londonba.  

A vadásztrófeák behozatalának betiltása azonban Masisi szerint csak elszegényítené a botswanaiakat. A botswanai elnök szerint a természetvédelmi erőfeszítések az elefántok számának ugrásszerű növekedéséhez vezettek, és a vadászat fontos eszköze a populáció kordában tartásának. Botswana 2014-ben betiltotta a trófeavadászatot, de a helyi közösségek nyomására 2019-ben feloldotta a korlátozásokat; most már éves vadászati kvótákat ad ki. 

Botswana ad otthont a világ legnagyobb elefántpopulációjának, és az ország elnöke súlyosnak nevezte a helyzetet az országban - az állatok felfalják a termést, halálra tapossák az embereket és lerombolják az otthonaikat.  

Meghívta Lemkét, hogy vizsgálja meg a vadvilág védelmét Botswanában, hozzátéve, hogy országa többet tesz, "mint bármely más ország a világon". A Bild kiemelte, hogy a botswanai elnök "halálosan" komolyan veszi az elefántokkal való fenyegetőzést.  

A minisztérium szóvivője elmondta, hogy Botswana "még nem vette fel velük a kapcsolatot az ügyben", de Lemke "jelezte, hogy elfogadja Botswana meghívását", hogy ellenőrizhesse a vadvilág védelmét a dél-afrikai országban, ha erre valóban lehetőség adódik.  

Az állatvédők szerint ez a gyakorlat kegyetlen, és be kellene tiltani, de Botswana vadvédelmi minisztere azzal érvel, hogy egyes területeken több ilyen állat van, mint ember:  

"Megölik a gyerekeket, akik az útjukba kerülnek. Letapossák a gazdák termését, ezért az afrikaiak éheznek." - mondta.  

A BBC szerint Botswana a szomszédos Zimbabwéval és Namíbiával együtt azzal érvelt, hogy engedélyezni kellene az elefántcsontkészletek eladását. De mind a kelet-afrikai államok, mind az állatvédő szervezetek elutasítják a javaslatot, mondván, hogy az ösztönözné az orvvadászatot.  

A PETA állatvédő szervezet támogatja Lemke terveit a behozatal korlátozásával kapcsolatban, és a trófeavadászatot "a gazdag és megfáradt emberek hobbijának nevezi, akiknek több pénzük van, mint erkölcsük" 

"Azok az eltúlzott összegek, amelyeket az amatőrök vadászatra költenek, nem a szegény lakosoknál vagy a nemzeti parkok szolgálatánál kötnek ki, hanem szinte kizárólag az utazásszervezők és a vadászfarmok tulajdonosainak zsebében." - mondta a PETA szóvivője.  

A szóvivő szerint Botswanának teljesen be kellene tiltania a trófeavadászatot, és helyette a fotóturizmusra kellene támaszkodnia. Hangsúlyozta azt is, hogy az élő állatok előnyösebbek lennének az ország imázsának.  

"Tekintettel a biológiai sokféleség riasztó mértékű csökkenésére, kiemelt felelősségünk mindent megtenni annak érdekében, hogy a vadásztrófeák behozatala fenntartható és legális legyen." - mondta a német minisztérium szóvivője. 

Hozzátette, hogy az afrikai elefántvadászat trófeái már a jelenlegi szabályok szerint is behozatali engedélyhez kötöttek, és, hogy az EU-n belül a szigorúbb importkorlátozásokról folytatott tárgyalások a védett fajok listájának bővítésére összpontosítanak.  

A Német Állatvédő Egyesület "régóta esedékesnek" nevezte a kormány terveit, és megosztott egy 2022-es jelentést a Politicóval, amely szerint az ilyen vadászatok valójában csak súlyosbítják a társadalomban meglévő egyenlőtlenségeket. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?