Hőmérőt helyezett el az üstökösön a Philae

Darmstadt |

<p>Hőmérőt helyezett el a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökösön a Rosetta űrszonda leszállóegysége, a Philae minilabor - közölte pénteken Darmstadtban az Európai Űrügynökség irányítóközpontja.</p>

Az égitesten szerdán leszállt robotnak ez volt az első mechanikus művelete, és egyelőre többet nem is terveznek tápegységének erősen korlátozott kapacitása miatt. A kutatók közlése szerint a Philae továbbra is küldi az adatokat a Földre, a kapcsolat "stabil". Előfordulnak adásszünetek, de ezeket az okozza, hogy a leszállóegységnek nincs mindig kapcsolata a jeleket továbbító anyaberendezéssel, az üstökös körül 20 kilométeres távolságban keringő Rosettával. 

A dpa jelentése szerint továbbra is bizonytalan, hogy meddig marad működőképes az üstökösre leszállt hűtőgépnagyságú berendezés. Tápegységei összesen 60 órára elegendő energiát tartalmaznak, és mivel árnyékos helyre került, nem tudni, hogy sikerül-e pótolni napenergiával az elfogyó áramot. A legrosszabb esetben a leszállóegység a hét végén befejezi tevékenységét. Előfordulhat azonban az is, az üstökös úgy fordul, hogy a robot mégis képes lesz felvenni napenergiát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?