Holokauszttúlélőnek hazudta magát egy német-amerikai művész

Recklinghausen |

<p>Hamisan vallotta magát a nácik által üldözött és koncentrációs tábort megjárt zsidónak Rosemarie Koczy német-amerikai képzőművész - derült ki Recklinghausen város archívumának adataiból.&nbsp;</p>

A levéltár szerint az 1939-ben Recklinghausenben született és a 80-as évek óta az Egyesült Államokban élő, majd 2007-ben ott elhunyt nő hamisan adta meg, hogy zsidó és megjárta az egyik koncentrációs tábort is.

Koczy meghamisított életrajza a művész több mint 100, a városra örökített munkáját bemutató kiállítás alkalmával tűnt fel.

Neve nem szerepel az áldozatok jegyzékében - mondta Matthias Kordes, a városi levéltár vezetője. Hozzátette: az anyakönyvi hivatal és a népesség-nyilvántartó jegyzékeiben szüleivel és nagyszüleivel együtt Koczy maga is római katolikusként szerepel. 

A művész azon állítása, miszerint gyerekként a traunsteini koncentrációs táborban tartózkodott, szintén nem bizonyítható, Kordes információi szerint ugyanis abban a táborban csak férfiak tartózkodtak, nők és gyerekek nem.

Hans-Jürgen Schwalm, a recklinghauseni műcsarnok igazgatója védelmébe vette a művészt. Mint elmondta, Koczy nagyon komoly életművet hagyott hátra. A 90-es évek kezdetétől vallotta magát zsidónak, de már a 70-es években is nagy sikereket ért el. A hamis identitásból semmilyen haszna nem származott. "Hogy mi vezette erre, nem tudjuk" - mondta Schwalm.

Rosemarie Koczy művei megtalálhatóak többek között a New York-i Guggenheim Múzeumban, és a jeruzsálemi Jad Vasem holokausztemlékhelyen. A Jad Vasem szóvivője nem kommentálta szerdán a híreket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?