<p>Párizs. Az ellenzék felháborodott, a védelem tiltakozik egy államfői levél miatt. A védelem szerint az elnök megsértette a hatalmi ágak szétválasztásának elvét. Az ellenzék szerint a levél a bíróságra és az újságírókra gyakorolt nyomásgyakorlás eszközének tekinthető.</p>
Hollande első nagyobb botránya
ÖSSZEFOGLALÓ
Ismét a francia elnök élettársa, Valérie Trierweiler a főszereplő. A hölgy már okozott kellemetlen perceket Francois Hollande-nak, amikor megjegyzésekkel illette az államfő előző partnerét, a szocialisták emblematikus személyiségét, Ségolene Royalt. Most Hollande hibázott, tudnia kellett volna, hogy egy államfő nem mindig és nem mindenkinek írhat levelet, magánlevelet sem.
Hollande Valérie Trierweiler rágalmazási ügyében írt levelet a bíróságnak, s ebben a támogatásáról biztosította élettársát, aki rágalmazás és magánélet megsértése miatt perelte életrajzi kötetének szerzőit. Még nagyobb hiba, hogy a szocialista államfő mellett Manuel Valls belügyminiszter is hasonló levelet intézett a hétvégén a bírósághoz. Mindkét dokumentumot hétfőn, a per első napján csatolta a first lady ügyvédje a periratokhoz.
A kézzel írott és magánlakcíméről feladott levélben az államfő cáfolja a szeptemberben megjelent La Frondeuse (Az engedetlen) című könyvnek azon állítását, miszerint 1994–95 táján levelet írt Edouard Balladur akkori konzervatív miniszterelnöknek. A kötet szerzői azt állítják, hogy Hollande egy befolyásos jobboldali politikus, Patrick Devedjian közbenjárását kérte ahhoz, hogy az akkori kormányfő fogadja őt. A szerzők arról is írtak, hogy Devedjiannak akkoriban viszonya volt Valérie Trierweilerrel.
A belügyminisztérium fejlécével ellátott hivatalos levélben Manuel Valls pedig kifogásolja a kötet szerzői által a szájába adott kijelentéseket. A tárcavezető szerint azokat kiragadták eredeti kontextusukból.
Olivier Pardo, a védelem ügyvédje szerint a köztársasági elnöknek a bíróság függetlenségét kellene garantálnia, annak megsértése helyett. Frédérique Giffard, a first lady ügyvédje azzal utasította el a nyomásgyakorlás vádját, hogy az elnök nem felperes az ügyben, csak „jónak látta teljes körűen tájékoztatni az igazságszolgáltatást”.
Jean-Francois Copé, a legnagyobb ellenzéki párt, a jobbközép Népi Mozgalom Uniójának (UMP) főtitkára meglepőnek nevezte, hogy a szocialista elnök, aki „a múltban sokszor adott morális leckét” a jobboldalnak, állást foglal egy bírósági eljárásban, hasonlóan a belügyminiszterhez.
Valérie Trierweiler 80 ezer eurós kártérítést, valamint az 5 ezer eurós perköltség megfizetését követeli a róla szóló életrajz szerzőitől, Christophe Jakubyszyn és Alix Bouilhaguet újságíróktól, valamint kiadójuktól, az Editions du Moment-tól. (MTI, ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.