Valamikor az iskolában én is ceruzával a kezemben indultam el a betűk világa felé.
Hol egy spulni?
Komputer ide, e-mail oda, vonzódom a hagyományokhoz, az egykori közösségi, családi közegben kölyökként megtapasztalt erkölcsi és tárgyi értékekhez, melyek akarva-akaratlanul beépülnek az emberbe, többé-kevésbé meghatározva világszemléletét, magatartását, életvitelét. Olykor késztetést is érzünk, hogy ezeket az értékeket átadjuk gyermekeinknek, unokáinknak, hogy ezeknek az értékeknek a mentén próbáljuk meg formálni személyiségüket, alakítani pályájukat, hogy például mindjárt az elején ismertessük meg velük azokat a játékokat, melyeket mi játszottunk valamikor, még ha fennforog is a veszély, hogy tanításaink a csipek és csipszek korában anakronizmusnak tetszhetnek, mi pedig könynyen nevetség tárgyává válhatunk. Habár mostanában én szoktam nevetni, kínomban, látva a rengeteg fröccsöntött műanyag szemetet, melyet ma a játékipar produkál a kínai falon innen, de főleg túl, ez azonban mit sem számít, az egész világ egy város, Made in China. Zömükben semmi fantázia, hiába énekel gombnyomásra gitár, kacsa, pisilős baba, hiába ismételgeti ugyanazokat az angol szavakat mobiltelefon, masiniszta, elefánt, a gyerek inkább butul tőlük, mint okosodna. Játszani pedig egyenesen lehetetlen ezekkel a műanyag vacakokkal – mert hogyan, mit? Pláne, ha életkoruk cirka három perc. Leány unokám, Noémi, orvosi készletet kapott. Kiemeltem az ollót, s már a tapintás alapján biztos voltam benne, még a levegőt sem viszi el, de azért hátha mégis, nyisz, nyisz, és abban a minutumban kampec, darabokra tört. A fonendoszkóp meg Noémi kezében roppant ketté. Más. Mire Leventét megtanította volna apukája, hogyan kell használni a vízipisztolyt, mely inkább gépfegyverre hasonlított, mindenhol folyt belőle a víz, és amikor meghúzták a ravaszt, magukat lőtték szembe. Lőtték? Loccsantották! Szintén Levente kapott a keresztapjától egy szép, nagy lendkerekes autóbuszt. Csak egyszer lökte meg a gyerek, igaz, mindkét kezével, ránehezkedve, azóta sem mozdul, és mégcsak megjavítani sem lehet. Hasonlóképpen rokkant a kisebb-nagyobb autók, ketyerék garmadája, melyek tulajdonképpen már csak a kétéves Lehelnek szereznek örömet, egyenként dobálja le őket a szekrény polcairól.
Hol egy spulni? – kérdeztem ezek után, traktort csinálok az unokáknak. Nem kell hozzá sok, cérnaspulnin kívül kiselejtezett bicikligumi, gyertya, gyufaszál, szög vagy erősebb pálcika. A spulni „kerekeinek” bemetszésével együtt öt perc alatt kész az egész, és még megy is, magától, csak fel kell húzni, emellett strapabíró. Aki készített vagy látott már hasonló traktort, vagy, legyünk modernek, nevezzük holdjárónak, hiszen a dimbes-dombos párnán is magabiztosan halad, az tudja, miről beszélek. Csak egy a bibi – a tettig nem jutok el. Ugyanis sehol egy spulni, az a régi, fából készült. Varrónő ismerősöm azt mondja, a pályája elején még találkozott vele, azóta nem, ugyanezt állítják cérnaszakértő háziasszonyok, vagyis hogy faspulni nincs többé. Műanyagból meg papírból gyártott volna, de azokkal mit kezdek. Le kell tehát mondanom tervemről, mint ahogy már a fiam gyermekkorának idején a csúzlikészítésről, mert akkorra eltűntek a Zetka motorbiciklik, melyek kerékabroncsának a gumibelsejéből lehetett a legjobb, legerősebb, legtartósabb csúzlit összehozni. Korántsem biztos azonban, hogy csupán ezért nem találkozunk csúzlival katonát, vadászt játszó fiúkkal, persze, földbe vájt lyukba színes agyaggolyókat juttatni igyekvő vagy bigéző (pilinckélő), vagy éppen gyeplőnek képzelt spárgával lovacskázó gyerekeket sem látni manapság, és csaknem teljesen kiment a divatból a bújócska, az ipiapacs, és az apu készítette fakardot, íjat is mintha teljesen a múlt relikviái közé sodorta volna az idő. Napjaink más játékokat, szórakozási lehetőségeket kívánnak-kínálnak. Ha úgy tetszik, más programokat. És ez így van rendjén. Vagy nem egészen – örök vita tárgya. Vajon fűzhetnek-e tízéves gyereket igazi mobiltelefonhoz everlasting (maradandó) élmények? Fűzhetnek. Fűzhetnek?
A magamfajta mindenesetre sajnálja, hogy sehol egy spulni, melyből a számítógép szomszédságában traktort vagy, legyünk modernek, holdjárót készíthetne az unokáinak. Meggyőződése szerint, örömükre.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.