Hogyan működik az emberi test?

Budapest. Mától veheti birtokba a nagyközönség a BODIES... A kiállítás című amerikai anatómiai tárlatot Budapesten. A Király utcai Vam Design Center hatalmas, kilenc részre osztott pincerendszerében több mint 250 preparált szerv és egész test mutatja be, milyen hihetetlenül összetett rendszer alkotja az embert.

A kiállítás szokatlan, váratlan, átfogó képet ad a testről, az egészségről és a betegségrőlReuters-felvételA látogatót polimerizált valódi emberi testek fogadják, előbb egy csontváz, amely 100 ízületet rejt, szembe vele a vázon levő izomzat csodálható meg. Az apróbb testrészek üvegvitrinekben vannak, az erekkel teli méhlepény olyan, mint egy szép, piros legyező.

Külön teremben mutatják be az idegrendszert, az agyat, külön a keringés szerveit, a szívet, az artériákat, a légzés, mint a tüdő, s az emésztés szerveit. Ott azt írták ki, hogy Az vagy, amit megeszel!

A reprodukció, a szaporodás szerveit is tanulmányozhatja az érdeklődő; ott láthatók a vesék is, amelyek napi 1700 liter vért szűrnek meg.

Roy Glover, a Michigani Egyetem nyugalmazott anatómia- és sejtbiológia-professzora, a kiállítás orvosigazgatója azt hangsúlyozta, hogy „testünk a legdrágább kincsünk, halálunkig hordozzuk, ezért kell jobban megérteni működését, s a kiállítás éppen ezt célozza.”

Az emberi test sokkal bonyolultabb és drágább készülék annál, mint amelyek ma az üzletekben megvásárolhatók. „Meg kell tanulni, hogyan vigyázhatunk rá jobban, miért káros a dohányzás, miért jó a testmozgás és a megfelelő táplálék” – tette hozzá.

Az anatómia tudománya ma már nemcsak az orvosok kiváltsága. Ezzel a kiállítással a laikusok is megérthetik a test működését, s az orvostanhallgatók is kaphatnak újabb információkat ettől a tárlattól. A kiállítás szokatlan, váratlan, nevelő és átfogó képet ad a testről, az egészségről és a betegségről.

Minden testet a Kínában mű?ködő Talieni Orvosi Egyetem plasztinációs laboratóriumától kapta a Michigani Egyetem laboratóriuma. Ázsiában dolgozik ugyanis a világ legtöbb és legképzettebb boncolóanatómusa. Kiválóan értenek ahhoz, hogy a testet oktatási és tudományos célra előkészítsék.

Az emberi preparátumokat a gazdájuk még életében felajánlotta tudományos célra, vagy ismeretlen személyazonosságú elhunytaktól származnak a testek. A BODIES... A kiállítás preparátumainak elkészítéséhez olyan polimeres eljárást alkalmaznak, amely lehetővé teszi az emberi szövetek folyékony szilikongumi segítségével történő végleges tartósítását.

A nem mindennapi anatómiai tárlat, amelyet a világban már több millióan láttak, Budapesten az év végéig, december 31-ig tart nyitva.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?