Hazatértek a szektás gyerekek

Eldorado. Visszatértek szüleikhez a többnejűséget hirdető texasi szektától elvett gyerekek. A BBC internetes oldalának információi szerint a több mint 400 gyerekből legkevesebb 129 került vissza tegnap szüleihez azután, hogy a texasi Legfelsőbb Bíróság engedélyezte hazatérésüket.

A gyerekeket korábban azért vették el szüleiktől, mert állami tisztségviselők gyanúja szerint a szektatagok fizikailag és szexuálisan is bántalmazták őket. Az új rendelkezések értelmében a közösségük állítólag ezentúl tiltani fogja a fiatalkorú lányok házasságát. ČTK/AP-felvételA gyerekeket azért vették el szüleiktől még áprilisban, mert állami tisztségviselők gyanúja szerint a szektatagok sokszor fizikailag és szexuálisan is bántalmazták őket. A közösségben a lányokat már a pubertáskorban beavatták a szexuális életbe. A fiatal fiúkat pedig úgy nevelték, hogy állandósítsák ezt a gyakorlatot. A bíróság azonban nem talált elegendő bizonyítékot a vádakra.

A több mint 400 gyereket – akiknek fele ötévesnél fiatalabb – az állami hatóságok áprilisban vették védőőrizetbe a több?nejűséget hirdető szekta, az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza farmján. A texasi Eldorado közelében található farmot azután kutatták át, hogy egy 16 éves lány telefonon segítséget kért a hatóságoktól. Azt mondta, fizikailag és szexuálisan is bántalmazták a szekta farmján. A lányt egyébként azóta sem találják, a hatóságok szerint pedig lehetséges, hogy a telefonhívás megtévesztés volt. A texasi Legfelsőbb Bíróság engedélyezte, hogy a gyerekek a hatóságok által szorgalmazott gyámságba vétel helyett visszatérhessenek a szüleikhez. A bíróság szerint az állami tisztviselők nem bizonyították kellőképpen, hogy a gyerekek a szekta farmján olyan veszélynek voltak kitéve, amely azonnali gyámságukat indokolta volna. A bírói rendelkezés szerint a gyerekek szülei nem hagyhatják el Texas államot, és felnőttképzési tanfolyamokon is részt kell venniük. Ezenkívül a rendelkezés értelmében a szülők nem befolyásolhatják a gyermekek szexuális megrontása ügyében kezdett vizsgálatokat, és szükség esetén lehetővé kell tenniük gyermekeik orvosi kezelését.

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyház egyik idősebb tagja, Willie Jessop szerint új rendelkezéseik értelmében a közösségük ezentúl tiltani fogja a fiatalkorú lányok házasságát. A férfi elmondása szerint az efféle házasságok mindeddig megegyezésen alapultak.

A szekta alapítója, az 52 éves Warren Jeffs jelenleg életfogytiglani börtönbüntetését tölti, miután egy utahi bíróság elítélte nemi erőszakban való bűn?ré?szesség miatt.

A többnejűséget egykoron elfogadó Mormon Egyház egyébként már több mint egy évszázada lemondott a poligámiáról. Ez volt ugyanis az ára annak, hogy Utah állam az Egyesült Államokhoz csatlakozhasson. (hírszerző)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?