Hatvanöt éve szabadult fel az auschwitzi koncentrációs tábor

A koncentrációs táborok gondolata nem a múlt század terméke, a történelem leghírhedtebb koncentrációs táborai azonban a 20. században, a sztálini Szovjetunióban és a hitleri Harmadik Birodalomban működtek.
Németországban Hitler 1933-as hatalomra jutása után szinte azonnal meghozták azt a törvényt, amely lehetővé tette, hogy bárkit korlátlan ideig, ítélet nélkül fogva tartsanak. Elsősorban a zsidó származásúakat internálták, de üldözték a politikai ellenfeleket, az ún. kisegyházakhoz tartozókat, a homoszexuálisokat, a papokat, a cigányokat és a bűnözőket is. Már 1933 tavaszán megkezdődött a koncentrációs táborok építése, a nemzetiszocialisták ilyen tábort létesítettek többek között Buchenwaldban, Dachauban, Flossenbürgben, Mauthausenben, Sachsenhausenben és Ravensbrückben.
A lágerekben 1933-36 között már több ezer politikai foglyot őriztek, együtt a köztörvényes elítéltekkel. 1934-ben az SS halálfejes egységei vették át a táborok felügyeletét, s ettől kezdve a polgári igazságügyi szerveknek nem volt beleszólásuk az itteni ügyekbe. 1937-ben alakult meg a táborok építésével foglalkozó első SS-vállalkozás, s ezt követően megsokszorozódott a koncentrációs táborok száma. 1940 és 1942 között hozták létre sok más, kisebb mellett a hírhedt auschwitzi tábort is a mai Lengyelország területén. 1944. március végére 20 főtábor és 165 munkatábor működött a német birodalom területén, a háború előkészítéséhez majd később a háborúhoz is egyre több kényszermunkaerőre volt szükség.
A zsidók szisztematikus gyilkolása 1941 végén kezdődött a chelmói megsemmisítő táborban, majd Treblinkában, Sobiborban és Belzecben folytatódott. A német vezetés 1942 januárjában fogalmazta meg a 11 milliós európai zsidóság megsemmisítésének szándékát, kezdetét vette a zsidó nép kiirtását célzó "Endlösung", a végső megoldás. A kezdetben munkatáborként is működő auschwitzi (Oswiecim) és a majdaneki tábort már a tömeges megsemmisítés céljára alakították ki: az auschwitzi törzstáborban és a hozzá tartozó, 1942-ben kiépült Birkenauban, valamint Majdanekben építették az első gázkamrákat. (A zárt kamrába beengedett Cyklon B gázzal végrehajtott népirtás első áldozatai 1942 márciusában szovjet hadifoglyok voltak.) 1942 júniusában kezdték építeni a négy krematóriumot, melyeket 1943 márciusában helyeztek üzembe, - s ezek napi kapacitása elérhette a 8000 főt. Az SS-által irányított eutanázia-programban, az értéktelennek ítélt emberek - az elmebetegek, fogyatékosok, stb. - elpusztításában orvosok is közreműködtek.
Az auschwitzi volt a náci lágervilág legnagyobb táborkomplexuma, amely az Auschwitz I. koncentrációs táborból, a birkenaui megsemmisítő (Auschwitz II.) és a monowitzi kényszermunkatáborból (Auschwitz III.) állt. A tömeges népirtás 1942-es programszerű megkezdése után Auschwitz vált az európai zsidóság megsemmisítésének központjává.
A náci holokauszt áldozatainak számáról különböző források eltérő adatokat közölnek. Az auschwitzi német adminisztráció fennmaradt iratai és más kutatások szerint az auschwitzi táborkomplexumba hurcoltak száma összesen 1 041 000 fő volt: Lengyelországból 300 000, Görögországból 55 000, Németországból 69 000, Hollandiából 60 000, Franciaországból 69 000, Szlovákiából 27 000, Belgiumból 25 000, Magyarországról 436 000 embert deportáltak ide. Az auschwitzi múzeum is mintegy 1,1 millióra teszi az itteni lágerbe irányított zsidók számát, ám az áldozatok ennél jóval többen is lehettek, mivel egy idő után a tömegesen érkezők már nem kaptak számot sem, 70-75 százalékukra az azonnali halál várt. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) archívumaiból származó, legutóbb nyilvánosságra került adatok szerint viszont legalább 4 millió áldozata volt Auschwitznak.
Magyarországon az 1941-es népszámlálás (a visszacsatolt területekkel együtt) 825 ezerben határozta meg a zsidótörvények által érintettek számát. 1943-ban, amikorra a közel 3 milliós lengyel zsidóság többségét már elpusztították, Magyarországon volt a legnagyobb zsidó népesség Európában. A holokauszt történetének legnagyobb és leggyorsabb deportálási akciója 1944. május 15-én kezdődött. Július 9-ig, azaz 56 nap alatt, német adatok szerint 437 402 zsidót deportáltak Magyarországról, 15 ezer fő kivételével mindegyiküket Auschwitz-Birkenauba. A magyarországi zsidóság elpusztítása tehát Auschwitz-cal fonódott össze, személyesen pedig elsősorban Rudolf Höss ottani parancsnok nevéhez kötődik. Magyarország jelenlegi területén 490 ezerre volt tehető a zsidó származásúak száma, közülük mintegy 210 ezren (más adatok szerint 300 ezren) pusztultak el a haláltáborokban. A holokauszt során több ezer magyarországi romát is meggyilkoltak.
Az auschwitzi tábort 1945 januárjában a Vörös Hadsereg elől visszavonuló nácik felszámolták, a II. és a III. krematóriumot felrobbantották, s elégették az irattár nagy részét. 58 ezer embert elhajtottak Németországba, de a táborban még január 20-án is tömegesen lőtték agyon a foglyokat. Amikor a szovjet csapatok január 27-én felszabadították a tábort, 7650 csonttá soványodott túlélőt találtak, akiknek több mint a fele lengyel és magyar volt.
A náci holokausztnak megközelítőleg 13 millió áldozata volt: közel 6 millió zsidó, a kétmilliós európai cigányság 10-30 százaléka, 3,3 millió szovjet hadifogoly, 2,5 millió nem zsidó származású lengyel, német, továbbá más kelet- és nyugat-európai emberek százezrei, akiket különböző politikai, vallási és szociális szempontok miatt likvidáltak.