Hátborzongató merülés a hévízi mélységbe

Hátborzongató, de csodálatos is volt egyben, amikor elmerültem a Hévízi-tó smaragdzöld vizében, hogy felfedezzem a mélységben rejtőző másik világot.

Az előkészületek

Bevallom, első édesvízi merülésem előtt kétségek gyötörtek annak ellenére, hogy volt némi elképzelésem arról, mire számíthatok a Hévízi-tó forrásbarlangjában. De zárt térben a 40–42 méteres mélység és a dekompressziós merülés gondolata kicsit aggasztott. Ilyen mélységben a nitrogénnarkózis eléggé fejbe kólintja az embert, és sosem lehet tudni, hogyan reagál majd, főleg egy viszonylag kevés tapasztalattal rendelkező búvár, amilyennek jómagam is számítok. Gondoltam, ha fejben felkészülök, nem lehet baj. Tudtam tehát, hogy a barlangból felvezető csövek mellett kifeszített kötél mentén lemerülünk a 38 méter mélyen található törésvonalig, majd megközelítjük a barlang 42 m mélyen lévő igencsak szűk bejáratát, ezután egy rövidebb folyosószerű járat, és végül egy másik 60x80 cm-es nyílás mögött feltárul a hévízi termáltavat tápláló forrásokat rejtő barlang. Csakhogy egy dolog az elmélet, és másik a gyakorlat. Kicsit tartottam a meleg víztől is. Termáltóról lévén szó a víz 30–32 fokos, a barlangban viszont a 40 fokhoz közelít. Ez egy kicsit soknak tűnt, főleg, ha azt veszem, hogy legutóbbi gyógyfürdős tartózkodásom alatt a 37–39 fokos vizet csak nagyon nehezen és nagyon rövid ideig tűrtem. Ezen félelmeim viszont megerősítettek abban, hogy ezt a merülést nem hagyhatom ki.

Mitől számít különlegesnek?

A fürdővendégek többsége nem tudja, mit is rejt a tó mélye. Nem úgy a búvárok. A tó felülete 47 500 m2, átlagos mélysége 2–5 méter közötti, a meleg forrásoknak köszönhetően vize a téli időszakban sem hűl le 24–25°C alá, a látótávolság a tiszta periódusban 4-5 méteres, az opálos periódusban mindössze 1–1,5 méter. Ebben még nincs semmi rendkívüli. De akkor mégis mitől számít különlegesnek a Hévízi-tó? A csoda egy asszimetrikus féltölcsér alakú kráter alján rejtőzik. A kráterfal 36 méter mélységig csaknem függőleges, majd egy aláhajlással folytatódik 38 méterig. Itt kezdődik a forrásbarlangba vezető folyosó, melyet egy védőfal zár le a már említett 60x80 cm-es bejárattal, hogy a szemben lévő lejtőről lecsúszó iszap ne árassza el a folyosót és a barlangot. A folyosó 3,5 méter hosszú és 41 méter mélyen húzódik. A csaknem szabályos gömb formájú barlang egy másik 60x80 cm-es átjáró mögött tárul fel édesvízi viszonylatban páratlan, 16 méteres látótávolsággal. A barlang bal oldala a hideg oldal, mivel itt 17,2 fokos víz tör fel, míg a jobb, meleg oldalon 23 és 42°C között különböző hőmérsékletű vizek fakadnak. ĺgy a forrásbarlangból kiáramló víz hőmérséklete 38,5 fokos.

Irány a tó!

A merülés előtti, minden apró részletre kitérő megbeszélésen megpróbáltam memorizálni, mikor, mit, hogyan kell majd csinálnom. Kiderült, az első merülőpár tagja leszek, tehát azonnal megkezdtem a felszerelés összeszerelését és az öltözést. Palack kinyit, nyomás rendben, reduktor, oktopusz kipróbál, inflátor leellenőriz, ólom zsebbe, maszk nyakba, uszony kézbe és irány a tó. Elúsztunk a merülés pontos helyét jelző bójáig, míg mi kifújtuk magunkat és kedélyesen elbeszélgettünk a kíváncsi fürdővendégekkel, Zsolt, a vezető magához vett egy-két palackot, melyeket különböző mélységben helyezett el, hogy vészhelyzet esetén legyen levegőtartalékunk.

A merülés

Az első métereket zavartalanul hagytuk magunk mögött. Fantasztikus érzés, amikor az ember egyre mélyebbre süllyed, minden kétely és idegesség szertefoszlik, és már csak a felfedezés izgalma hatja át. Már igencsak mélyen lehettünk, amikor két társam helyét csak két fénypont jelezte az egyre növekvő sötétség és csökkenő látótávolság miatt. Ekkor olyan kellemetlen érzés suhant át az agyamon, hogy ha most nyomban nem eredek utánuk, menthetetlenül elveszek. Ekkor kb. a 38 méter mélyen húzódó törésvonal szintjén voltunk és egyszer csak feltűnt előttünk a forrásbarlangba vezető folyosó 60x80 centiméteres bejárata. Ahogy megbeszéltük, először a vezető úszott át rajta, majd merülőtársam, végül én. A folyosó másik végén egy ugyanekkora nyílás várt ránk. Ami ezután következett, az maga a csoda. Feltárult előttünk a 16-17 méter átmérőjű forrásbarlang kristálytiszta vizével. A másik meglepetést a víz hőmérséklete okozta. Eddig se volt hideg, de ahogy számítani lehetett rá, a barlangban szinte megcsapott a meleg víz.

A barlang

Míg merülőtársam körbeúszta a barlangot, én a pallón térdelve szemrevételeztem a látnivalókat. A falakat pár centiméteres világosbarna kocsonyás bevonat, illetve finom iszapréteg fedte, és a vízben leginkább békanyálhoz hasonlító fehér fonalak lebegtek. Ezekről kiderült, hogy valamiféle baktériumok. Ezeken kívül élőlényeknek nyoma sem volt.

Pár perc után én kerültem sorra, helyet cseréltünk, majd a merülésvezető megragadta a karomat és lassan elkezdtük körbeúszni a termet. Mivel elfelejtettem beállítani a semleges lebegőképességemet, folyamatosan tempóznom kellett, hogy szinten maradjak. Csak harmadszorra fogtam fel Zsolt kézjeleit, hogy álljak le, nehogy felkavarjam az iszapot. Ebből is nyilvánvaló volt, hogy nagyon lelassultak a reakcióim. Már csaknem tíz perce 40 méteres mélységben voltam, amire eddig nem volt példa. Eddigi tapasztalataim szerint a nitrogénnarkózis jeleit már 30 méter körül érzékeltem, tehát kétség sem fért ahhoz, hogy ez már az. Ennek ellenére remekül éreztem magam, a meleg vízhez is hozzászoktam és a látvány is magával ragadott. Lámpámmal végigpásztáztam a barlang falait, majd mivel a víz nem tölti ki teljesen a barlangot, felemelkedtünk a felszínre. Azt az egyet megjegyeztem, hogy itt tilos szabadon lélegezni, mert a légtérben mérges gázok halmozódtak fel, melyek belégzése igencsak káros az egészségre. Nagyon szép volt, ahogy a felszínről lefelé irányítva a lámpámat, a fény bevilágította szinte az egész barlangot. Ezután visszatértünk a várakozó merülőtársunkhoz, és sorban kiúsztunk a barlangból. Ez alkalommal nem sikerült elakadás nélkül kipréselni magam, de pánikra nem volt ok.

Az emelkedés

A barlang meleg, 38 fokos vizében eltöltött 10–12 perc után a pár fokkal hidegebb nyílt víz üdítően hatott rám. A merülés 18. percében megkezdtük a lassú emelkedést. Az emelkedési sebesség betartása a legfontosabb, ezt a vezetőkötélen elhelyezett, az aktuális mélységet jelző számok segítették.

A merülés 70 percig tartott. Amikor felértünk és végre nagy levegőt vehettem, tömören megvitattuk a történteket. A vezető szerint minden a terv szerint zajlott. Nagyon elégedett voltam a saját teljesítményemmel, bebizonyosodott, minden aggodalom felesleges volt. Vagy épp amiatt sikerült minden tökéletesen? Állíthatom, életem egyik legizgalmasabb élménye volt a hévízi kaland, melyet feltétlenül szeretnék megismételni. Visszagondolva ugyanis el kell ismernem, hogy a barlangban látottakat nem igazán tudom felidézni.