Határon túli közérzeti körkép

Magyarországnak már sokféle miniszterelnöke volt, de ilyen kupecgondolkodású, mint a jelenlegi, még soha. Gyurcsány Ferenc olyan berijás szemüveg-csillogtatással és mereven előretekintve csak úgy kijelentette, hogy „nem a nagyapáinkra kell gondolnunk, hanem a jövőre”. Tetszik érteni, ezzel azt üzente a nemzet szerencsésebb felének, akik a sors folytán ma az anyaországban élnek: hagyjuk a trianoni igazságtalanságot, azt, hogy a történelem a magyar nép egy részét Magyarország határain kívül rekesztette, na meg azt, hogy a sors kisebbségi sorba lökött több millió magyart, nézzük csak azt, hogy mi miként élhetünk jobban. S hogy a kupecség – majdnem azt írtam, lócsiszárság – még jobban érzékelhető legyen, még azt is kiszámította: mennyibe kerül majd az anyaországinak egy határon kívül rekedt magyar. Mármint szerinte....

Meglehet, hogy a nagy pénzgyűjtésben nem tudott belepillantani történelmi nagyjaink munkáiba, hát idemásolom Széchenyi István 1835-ben elhangzott mondását: ”A nemzetiség magas céljáról a becsületes ember csak a halálban mondhat le: itt a lélek kényszerítés alá nem jöhet, hogy önmagát megtagadhatja. Nálam legalább embernek, bárminő koronát viseljen is a fején, lelkemre hatása nem volt, sohasem lesz. Bezárhat, fejemet vétetheti, de lelkemet le nem alázhatja, azt, hogy magyar lenni megszűnjek, nem teheti, s nyelvemet Istentől vettem, és csak Istennek adom a halálban.” (Román Győző – Erdélyi Napló)

Nem kértünk egyebet, mint „visszahonosítást”

Hát akkor most nem kellünk a magyaroknak? – kérdezi tőlem egy vörösmarti magyar ember, aki egész életét becsületes munkával töltötte, és a politikát nagy ívben kerülte. Nem érdekelte, mert „piszkosnak“ tartotta, de erre a szavazásra odafigyelt. Remélte, hogy megéri még azt, hogy Magyarország lerója azt az adósságot, amivel az ő ősei is hozzájárultak felépítéséhez. Akár a gesztus szintjén is. Csalódott, mint több millióan szerte a világban, ahol magyarok élnek.

Vasárnap este több magyar állampolgár barátom felhívott, hogy elnézést kérjen az eredményért... Nincs bennem harag, inkább csalódás, és ezek után nem azt fogom érezni, amit eddig, ha leírom, hogy „anyaország“. Legalábbis egy darabig. Nem kértünk egyebet, mint „visszahonosítást”. Megtagadták tőlünk. Az ilyen mondatokat vasárnap este az egyik szocialista politikus „érzelmi csöpögésnek“ bélyegezte.

Mi, horvátországi magyarok már bizonyítottunk szülőföld-szeretetből az elmúlt évtizedben. Elmenekültünk itthonról, de az első adandó alkalommal visszatértünk, és itthon boldogulunk. Mások vállalták az itthoni megpróbáltatásokat (a háborús években), de ők is kitartottak. Szó sincs a részünkről áttelepedésről. Ezért érthetetlen számomra, hogy a MESZ elnöke azt állította a magyarországi fórumokon – tört magyarsággal –, hogy tíz százalékunk a magyar útlevél birtokában elhagyná otthonát! Ismerve magyarságunk lelkületét, sérülések nélkül ezt nem tudná megtenni, és odaát sem jobb, sem tágasabb. Számunkra csak az odafigyelés jele lett volna az „igen“. A kárpátaljai és a vajdasági magyarok számára megkönnyítette volna a mozgást, és egyfajta biztonságot adott volna a magyarverések idején. (Andócsi János – Új Magyar Képes Újság)

Testvér(?)megyei kapcsolatok

A Hargita megyei tanács csalódottan vette tudomásul, hogy magyarországi testvérmegyéihez intézett korábbi kérése nem talált meghallgatásra. A megyei önkormányzat nyílt levélben fordul ismételten Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala megyék közgyűléseihez:

„Mi, határon túli magyarok – fogalmaznak a Hargita megyeiek – elveszítettünk egy illúziót, azt, hogy saját magunkon kívül valakire is számíthatnánk.” A megye elöljárói az elkövetkező hetek, hónapok tennivalói között említik a testvérmegyei kapcsolatok felülvizsgálatát azokkal a megyékkel, ahol a nem szavazatok voltak többségben. „Azok, akik nyilvánosan biztattak a nemre, akik velünk riogatták a közösséget, akiknek szavai nyomán nincstelen, hazátlan, jöttment ingyenélőknek tűnhetünk fel, nem számíthatnak arra, hogy alkalomadtán testvérként, szívesen látott vendégként kezeljük őket“ – olvasható a testvérmegyékhez intézett nyílt levélben.

A Hargita megyei önkormányzat ugyanakkor megköszöni az igen szavazóknak, hogy erőfeszítésük enyhíti a kudarc keserűségét. (Magyar Rádió)

Ennyi és nem több

Az anyaországiak úgy tesznek, mintha a határon túli nemzettársaik leprásak lennének. Pedig igencsak tévednek: még az adományt sem szívesen fogadják el, szeretnének megélni a saját lábukon.

A kettős állampolgárság bevezetése inkább csak egy jelképes gesztus lett volna, amely erősíti a magyarság összetartozását. Ez pedig ebből a szempontból igencsak értékes, hiszen akinek nincs igazán hazája, otthona, akinek kisebbségi lét adatott meg, annak különösen fontos, hogy támasza legyen. Ha a szavazás pozitívan dől el, a határon túli magyar emberben tudatosodott volna, hogy igenis tartozik valahová. Hát ennyi és nem több. Szó sincs arról, hogy bárki elől elennénk a kenyeret... (Hidi Endre, Kárpáti Igaz Szó)

Mentőöv helyett virgács

A magyar választók az első összeurópai Mikulás-napra mentőöv helyett virgácsot hajítottak a parton szakadt magyaroknak

A mai Magyarországon – ilyen vagy olyan oknál fogva – nincs kétmillió magyar, aki fontosabbnak tartja a nemzetet, mint saját egyéni (mégoly kisszerű) boldogulását. Ezt meg kell hallanunk, meg kell értenünk, és ennek tudatában kell cselekednünk. Könyörgések és fellengzős, nagy szavak mellőzésével. Csak a valóságban gyökerező, konkrét kérdésekkel foglalkozó, szívós napi munkának (és politikának) van értelme. Álszent patrónusok helyett érdekegyeztetésen alapuló szövetségeseket kell keresni és találni. Egyenként, minél többet.

Csak csüggedni nem szabad: több is veszett Mohácsnál. A virgáccsal legalább tüzet lehet gyújtani, hogy melegedjünk. És közben integessünk vidáman a rosszkedvű komposoknak: Jó szelet, Magyarország! Nekünk még sok dolgunk van, de egyszer majd találkozunk. (Purrger Tibor, V. Magyar Szó)

Fekete szalagot tűztek a nemzeti zászlóra

Fekete zászlós néma tüntetéssel tiltakoztak Csíkszeredában a kettős állampolgárságról szóló népszavazás eredménye miatt a település lakói. A több mint száz néma tüntető a Milleniumi-templom és a Szent Kereszt-templom közötti téren gyűlt össze, és elénekelték a székely himnuszt. Gyergyószentmiklóson is fekete szalagot tűztek a római katolikus templomban levő millenniumi nemzeti zászlóra, és először történt meg 1990 után, hogy ünnepi szentmisén nem hangzott el a magyar Himnusz. A népszavazás után különös tartalmat kapott a sepsiszentgyörgyi Szent József- plébániatemplomban eredetileg hálaadás szándékával tartott tartott szentmise. A nemrég avatott Szent István -szobor körül összegyűltek a kettős állampolgárság támogatására gyújtottak gyertyát. (MTI Kárpáti Krónika)