Több milliárd fényévnyi távolságra óriási gyűrűt fedeztek fel a „sötét anyagból” a Hubble teleszkóp segítségével. A sötét anyag az Univerzum összetartója, ugyanakkor gyakorlatilag szinte semmit nem tud róla a tudomány.
Hatalmas gyűrű az űrben
A feltételezések szerint a sötét anyag olyan különleges elemi részecskékből áll, amelynek létezését közvetlenül eddig nem sikerült bizonyítani, ugyanakkor a világegyetemben mindenhol megtalálható. A gyűrű, amelynek az átmérője 2,6 millió fényév, két galaxis - halmaz összeütközése nyomán keletkezett, és olyan hullámszerű struktúrája van, mint egy tónak, amelybe egy követ hajítottak. A galaxisok ütközésénél a sötét anyag először a középpontba húzódott össze, aztán a számítások szerint kisodródott a világűrbe. A különböző gravitációs erők hatása nyomán nyugalmi állapotba került úgy, hogy gyűrű formájú struktúra jött létre. Holland Ford, a kutatásban résztvevő másik csillagász szerint: „A természet olyan kísérletet hajt végre számunkra, amit mi nem tudunk elvégezni a laboratóriumban” – írja a Spiegel Online.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.