Hatalmas aszteroida csapódhatott a Marsba

A NASA szerint 120,7 millió kilométerre haladt el a Mars a Földtől

A robbanás 500 ezer és 13 millió megatonnányi TNT-robbanással lehetett egyenértékű.

A Viking-1 volt az első amerikai szonda, amely leszállt a Mars felszínén 1976-ban. A szakértők azóta is vizsgálják a szonda által rögzített adatokat.

A Scientific Reports-ban megjelent tanulmány szerint a szakemberek bizonyítékot találtak arra, hogy a bolygón évmilliárdokkal ezelőtt egy óriási cunami söpört végig.

A tudósok egy 109,4 kilométer széles krátert azonosítottak a bolygó északi részén, melyről azt feltételezik, egy körülbelül 2,5 – 9,6 kilométer átmérőjű aszteroida okozhatta.

Alexis Rodriguez, az amerikai Bolygótudományi Intézet munkatársa szerint a becsapódás okozta szökőár kezdetben akár 250 méter magasra is felcsaphatott.

A kráter nagyjából 3,4 milliárd éves, tehát nem sokkal azután jelent meg, hogy az élet első jelei mutatkoztak a Földön.

A kutatók szerint a területre egy újabb leszállóegységet kellene küldeni, hogy alaposabban megvizsgálhasság a felületet.

(hvg.hu, cszs)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?