Harry Potter ötödször

London. A Potter-mánia a jövő hét végén éri el csúcsát: Nagy-Britanniában június 21-én déltől kapható az ifjú varázslótanonc kalandjainak ötödik kötete. Könyv megjelenését még soha nem előzték meg ilyen előkészületek.

London. A Potter-mánia a jövő hét végén éri el csúcsát: Nagy-Britanniában június 21-én déltől kapható az ifjú varázslótanonc kalandjainak ötödik kötete. Könyv megjelenését még soha nem előzték meg ilyen előkészületek. A Harry Potter és a Főnix-rend című könyv kétmillió példányban 6200 könyvesboltban, bevásárlóközpontban és benzinkútnál lesz megvásárolható. Az Amazon online könyváruházban eddig 350 ezren rendelték meg előre a könyvet. Az előző, a Harry Potter és a Tűz Serlege című részből Nagy-Britanniában 24 óra alatt egymillió példányt kapkodtak el a kalandra éhes olvasók. A vörös szőnyeges könyvpremier helyszíne London legnagyobb könyváruháza, a Waterstone Piccadilyn található üzlete lesz, amelyet erre az alakalomra 100 ezer fontért „Harry Potter világaként” rendeznek be. A brit bemutatóval párhuzamosan, 12 óra egy perctől számos angolszász országban is kapható lesz a könyv. A marketinges felhajtás tovább erősíti Harry Potter elsőségét: ő az eddigi legnagyobb, legnépszerűbb brit regény- és filmhős. A varázslótanonc lenyomta James Bond szuperügynököt, a Titanicot, a Csillagok Háborúját és a Mátrixot. J. K. Rowling ártatlan kis varázslója a szórakoztatóipar eddigi legnyereségesebb franchise-a. Harry a marketingesek álma, meg is próbálnak minden benne rejlő lehetőséget kiaknázni. A könyv kiadója, a Bloomsbury például egy éve készül az elkövetkező két hétre, csak a könyv marketingjére egymillió fontot költött. Méghozzá úgy, hogy még a kiadó dolgozói közül is csak nagyon kevesen ismerik a történetet: az írónőn kívül eddig öten olvasták a könyvet.

A Harry Potter és a bölcsek köve 1996-os, ezer példányban (!) megjelent próbakiadása óta kétszáz országban 160 millió kötet kelt el a regényből. Az ötödik rész megjelenése után az eladott könyvek száma eléri a 200 milliót. A könyv negyedik része, a Tűz Serlege, a világ eddigi leggyorsabb ütemben fogyó könyve volt. Az eladások a Bloomsbury igazgatóját milliomossá, Rowlingot, az írót Nagy-Britannia leggazdagabb asszonyává tették. Eddig körülbelül 100 millió font folyt be a könyveladásból.

A Warner Brothers által készített két film milliomossá tette a gyerekszínészeket és milliárdossá az AOL Time Warner vezetőségét. A jegyeladásokból eddig négymilliárd font folyt be.

A legnagyobb cégek, a Coca-Cola, a Mars, a Lego, a Hasbro szponzori szerződéseket kötöttek, és Harry Potter jogokat szereztek a DVD-től a Bagoly Berti féle mindenízű csalafinta cukorkáig. A járulékos jogokból hárommilliárd font folyt be eddig, és minden karácsonykor további egymilliárd várható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?