Három miniszter egy széken

Ha csak a minisztercseréket vennénk figyelembe, az egyik legbotrányosabb minisztériumnak minden bizonnyal a gazdasági tárca számítana. Ugyanakkora tárcának, vagy a hatáskörébe tartozó intézményeknek köszönhetően több külföldi beruházás érkezett az országba.

Pavol Rusko produkálta az év bukását 2005-benSITA-felvételAz elmúlt négy évben az ANO három képviselője váltotta egymást a miniszteri székben. 2002-ben, a választásokat követően az ANO Robert Nemcsicset jelölte erre a posztra. Sokáig azonban nem örülhetett a miniszteri fizetésnek, hiszen 2003 őszére az ANO pártvezére, Pavol Rusko úgy gondolta, ő sokkal jobban tudná vezetni ezt a tárcát. Nemcsicsnek ráadásul eltartott egy ideig, míg beleélte magát a gazdasági miniszter szerepébe, egyedüli szerencséje, hogy jó gazdasági szakértőkkel vette magát körül, így egyéves miniszterkedése alatt nem is került sor nagyobb botrányra. Már ő javasolta a villamos művek magánosítását és a hőerőművek részvényeinek az átadását a községeknek. A beruházások terén az ő nevéhez fűződik a nagyszombati PSA Peugeot Citroen letelepedése Szlovákiában. Artur Bobovnický, a beruházásösztönző SARIO állami ügynökség akkori vezetője szerint azonban a francia cég tervei már korábban születtek, így a beruházás sikere az előző Dzurinda-kormánynak is köszönhető. A külföldi beruházások tömeges megjelenése azonban már mindenképp a mostani kabinetnek a számlájára írható. A hangsúly itt a kormányon van és nem a minisztériumon, hiszen a beruházások tömeges megjelenése elsősorban a többi tárca által végrehajtott adó- és szociális reformoknak köszönhető. A gazdasági tárca irányítását 2003 őszén átvevő Pavol Rusko ugyanakkor több kárt okozott, mint hasznot.

A „médiamágus”, a „szlovák Berlusconi” miniszterkedését még sokáig nyöghetjük, hiszen Pavol Rusko „ügybuzgósága” miatt csak a koreai KIA autógyár zsolnai beruházására mintegy 2,7 milliárd koronával többet kell fizetnünk, mint azt korábban feltételezték. Engedély nélkül épülő utak, előre nem rendezett és botrányokkal fűszerezett földfelvásárlás – mindez csak azért, hogy a mostani választások során a törpepárttá zsugorodott ANO azt mondhassa: több ezer munkahelyet hoztunk létre. Részben persze a kormány is hibás, hiszen már a zsolnai beruházás esetében nemet mondhatott volna a túlzott elvárásoknak, ezt azonban csak akkor tette meg, amikor a zsolnaihoz hasonló feltételek mellett kiegyezett beruházás a magyarok lakta régióba érkezett. A Hankook dél-koreai gumiabroncsgyár 20 milliárdos beruházása így Léva helyett Magyarországon valósul meg. A Hankooknak tett túlzott ígéretek mellett Rusko tavaly nyári bukásához azonban egy másik botrány is hozzájárult. Közvetlenül a visszahívása előtt csaknem 1,6 milliárd koronát utaltak át a Kis- és Középvállalkozások Nemzeti Ügynökségétől a Cassovia BIC társaságnak, amit még most is vizsgál a rendőrség. Már csak hab a tortán, hogy Rusko az állami cégek vezető testületeibe ismerőseit, vagy a szíve csücskének számító Markíza televízió munkatársait ültette.

Rusko bukását a korábban hű párttársa, Jirko Malchárek használta ki. A miniszteri poszt átvételét követően, autóversenyző múltjához méltó gyorsasággal váltotta le a tárca hatáskörébe tartozó cégek igazgatóit, akiket még Rusko ültetett a székükbe. Mindeközben nem szentelt túlzott figyelmet a szakmai kritériumoknak sem, a lényeg az volt, hogy mindent másképp csináljon, mint Rusko. Rusko negatív ténykedéséhez képest azonban ez sajnos nem hozott pozitív elmozdulást. Mindhárom miniszter rendkívül keveset foglalkozott az energiaipar liberalizálásával, vagyis az olyan konkurenciaképes környezet megteremtésével, ami a fogyasztók számára alacsonyabb árakat hozott volna. Emiatt a fogyasztók ma is csak a Szlovák Gázművek (SPP) monopóliumát „élvezhetik”, és nincs nagy mozgásterük a villanyenergia-szolgáltatókkal szemben sem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?