Hamis útlevél Magyarországról

Prága. A Blesk című prágai bulvárlap tegnapi számában azt írta, hogy az illegális határátkeléssel és a Nyugatra jutással próbálkozó balkániak és ázsiaiak többsége az utóbbi időben leginkább Magyarországon szerzi be hamisított útlevelét.

„Az útlevelek legnagyobb piaca az utóbbi időben Magyarország” – írta Jaroslav Fikar A csatorna Magyarországon át vezet című cikkében. „Olyan információink vannak, hogy ott már négyszáz, de legfeljebb ezer (német) márkáért lehet hamisított útlevelet szerezni” – mondta a lapnak a cseh idegenrendészet egyik, magát megnevezni nem kívánó tisztje.

Állításának alátámasztására az újság egy kedd éjjel történt esetet említ, amikor is a Nürnbergbe tartó 352-es számú nemzetközi gyorsvonaton két román állampolgárt, egy férfit és egy nőt tartóztattak le, akik magyar útleveleket mutattak fel. A rendőrök azonnal észrevették, hogy a dokumentumok hamisak.

„A nő megmotozásánál megtaláltuk eredeti útleveleiket is. A külföldiek beismerő vallomást tettek, azt állítva, hogy hamis útleveleiket Magyarországon csináltatták, darabját ezer márkáért” – mondta a lapnak Stanislava Dlhopolčeková, a chebi rendőrség szóvivője. Mindkét román állampolgár most bíróság elé kerül. Az utóbbi időben ez legalább a tizedik eset – írja a Magyarországon készült hamisított útlevelekre utalva a szerző.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?