HALLOTTA MÁR?

- 8,4 millió dolláros fizetéscsökkentést vállalt a Terminátor 3-ért bezsebelendő gázsijából Arnold Schwarzenegger, csak azért, hogy Los Angelesben forgassák a sci-fi klasszikus harmadik részét. Az eredeti tervek szerint a stáb Kanadába utazott volna, hogy spóroljanak a forgatáson.

- 8,4 millió dolláros fizetéscsökkentést vállalt a Terminátor 3-ért bezsebelendő gázsijából Arnold Schwarzenegger, csak azért, hogy Los Angelesben forgassák a sci-fi klasszikus harmadik részét. Az eredeti tervek szerint a stáb Kanadába utazott volna, hogy spóroljanak a forgatáson. Arnie azonban inkább otthonról jár be dolgozni a rá váró munka három hónapja alatt. Sokak szerint mindez azt szolgálja, hogy ha az akciósztár indul Kalifornia kormányzói posztjáért, máris jelenthesse választóinak: ő ügyel a helyi munkahelyek megtartására. A pénzéért pedig nem kell aggódnia, hisz így is több mint 30 milliót keres. - Összefügg egymással a tartós levegőszennyeződés és a tüdőrák. Ezt erősítette meg egy reprezentatív felmérés, amelynek során feldolgozták mintegy fél millió amerikai egészségügyi adatait. A felmérés során 1998-ig bezárólag 16 éven át összehasonlították a fél millió amerikai egészségnek alakulását és mintegy száz lakóhelyük levegőjének minőségét. A Brigham Young University és a New York-i egyetem tudósai megállapították: a tüdőrák következtében elhunytak száma együtt növekedett a levegőszennyeződés növekedésével. A levegő szennyezettségének köbméterenként tíz mikrogrammos növekedésével a halálos kimenetelű tüdőrák megbetegedések száma nyolc százalékkal nőtt. (i-t, mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?