HALLOTTA MÁR?

- Negyvennyolc millió forintot vitt el az a két rabló, akik tegnap kora délelőtt a magyar főváros I. kerületében, a Széna téren megtámadták a Group 4 pénzszállító autóját. Az autó a Széna tér és az Orbán utca sarkán állt meg, a gépkocsi vezetője a tér 7.

- Negyvennyolc millió forintot vitt el az a két rabló, akik tegnap kora délelőtt a magyar főváros I. kerületében, a Széna téren megtámadták a Group 4 pénzszállító autóját. Az autó a Széna tér és az Orbán utca sarkán állt meg, a gépkocsi vezetője a tér 7. számú házához, az OTP gazdasági bejáratához ment, ahol a kapualjban két férfi megtámadta, és megbilincselte. - Stephanie hercegnő szakított a barátjával, egy svájci elefántidomárral. A monacói hercegnő már sok fejfájást okozott édesapjának; korábban már volt viszonya Forma-1-es autóversenyzővel, színésszel és testőrrel is. Az idős uralkodó legutóbb egy éve szomorodott el, amikor Stephanie hercegnő összeköltözött egy 47 éves cirkuszigazgatóval. A szakításnak állítólag az az oka, hogy kapcsolatuk ellenére Franko Knie még mindig nem vált el a feleségétől. Másrészt pedig a monacói hercegnő nem tudta megszokni, hogy egy cirkuszi kocsiban élje le az életét. Az egyik svájci lap szerint Stephanie fogta három gyermekét, két kutyáját, és hazaköltözött. - Minden idők legalacsonyabb exállamfői nyugdíja címszóval akar bekerülni a Guinness Rekordok Könyvébe Sztanyiszlav Suskevics volt fehérorosz elnök. Esélyei igen jók, hála mindössze 1 dollár 80 centes öregségi járadékának. A kisnyugdíjas, sőt egyenesen „bonsainyugdíjas” exelnöknek a Guinness-rekordhoz papíron kell bizonyítania járandóságának összegét. Az országot 1991 és 1994 között irányító Suskevics ezért nemrégiben keresetet nyújtott nyugdíjemelést követelve, ám abban bízva, hogy a minszki bíróság elutasítja kérelmét és indoklásában feketén-fehéren leírja az összeget. A volt államfőnek nem kellett csalódnia: nem kapta meg az emelést, viszont

bírósági papírral tudja

dokumentálni nyugdíjának öszszegét. - Több mint három évtized késéssel válaszolt a nyugat-bengáli kormányhivatal egy 52 éves férfi jelentkezésére. Még fiatal pályakezdőként pályázott meg az indiai férfi egy hivatali állást. Pontosan 34 évvel később érkezett meg a válasz. A kormány az ajánlott levélben megjelöli az állásinterjú időpontját. Az 52 éves jelentkező időközben nagyapa lett, és egy kis utcai büfét vezet. A hírek szerint a férfi humorral fogadta a váratlan levelet. A hivatalba lépés felső korhatára 37 év, így ha akarna sem kaphatná meg az állást. „A fiam azonban szintén jelentkezett a kormánynál, négy éve vár egy állásinterjúra, talán neki összejön” – nyilatkozta a férfi. (mti, n-g)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?