Készen áll a vörös bolygó meghódítására a Spirit. Az űrszonda a pirotechnikai eszközök segítségével a kerekeire állt – közölték a NASA illetékesei, akik arra számítanak, hogy az önjáró mini laboratórium már szerdán felderítő útra indulhat a Marson.
HALLOTTA MÁR?

Földrengés okozott pánikot szombat este Algírban és Bumerdesz körzetében, közel 300-an könyebben megsérültek – közölte az algériai rádió. A Richter-skála szerint 5,7-es erősségű mozgás a helyi földtani intézet közlése szerint egy kései utórezgése volt a tavaly májusi 6,7-es erősségűnek, amelyben 2300-an meghaltak és 11 ezernél többen megsérültek. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.