HALLOTTA MÁR?

Két év után megkerült az a középkorú szamoskéri asszony, akinek nyomtalan eltűnése országos sajtóvisszhangot váltott ki 2000 őszén Magyarországon. A család bírálta a rendőrséget, hogy az eljáró hatóság nem tesz meg mindent a nő felkutatásáért.

Két év után megkerült az a középkorú szamoskéri asszony, akinek nyomtalan eltűnése országos sajtóvisszhangot váltott ki 2000 őszén Magyarországon. A család bírálta a rendőrséget, hogy az eljáró hatóság nem tesz meg mindent a nő felkutatásáért. Az asszony a magyar-osztrák határ, Vas megyei Bucsu átkelőhelyén át tért vissza Magyarországra. A nő meghallgatása során elmondta, hogy saját akaratából hagyta el az országot. Állításával igazolta a rendőrség korábbi megállapítását, amelyet a család nem fogadott el, miszerint a rejtélyes eltűnésnél bűncselekményre utaló körülményt nem merült fel, az asszony önszántából ment külföldre, ismeretlen tartózkodási helyre. A nő nem volt hajlandó elárulni, hol volt két éven át.

Újabb fotóssal gyűlt meg a baja Diego Maradona egykori futballcsillagnak. Az 1986-ban világbajnok argentin legenda Panamában a kétszeres Grammy-díjas Carlos Vives koncertjére látogatott el, ahol egyébként a kolumbiai énekes egyik dalát neki ajánlotta. Az előadás után egy fotóriporter le akarta fényképezni, mire ő állon ragadta a férfit, és ellökte magától. A sztár ügynöke szerint a felek végül békében elváltak. Maradona legutóbb 2000 januárjában „csapott össze” egy fotóssal, akkor ököllel betörte az őt követő újságíró autójának ablakát. Néhány éve háza ablakából lövöldözött légpuskával a rá váró paparazzókra.

Hat gyermek meghalt, hat másik pedig súlyos sérüléseket szenvedett, amikor tűz ütött ki csütörtökön egy Moszkva környéki árvaházban. Mint a rendkívüli helyzetek minisztériumának egyik illetékese elmondta, a tűz az árvaház egyik hálótermében kezdődött, amikor egyelőre ismeretlen okból meggyulladt egy matrac. A gyerekek a tüzet maguk akarták eloltani, ahelyett, hogy segítséget hívtak volna. Az árvaházban dolgozó egyik nővér csaknem másfél óra múltán kezdte érezni a füstszagot és hívta ki a tűzoltóságot. Sajnos amire a tűzoltóknak sikerült eloltaniuk a tüzet, hat gyermeken már nem tudtak segíteni, füstmérgezés miatt életüket vesztették.

Pár napja Hoffer Misitől is búcsút kellett venniük a Barátok közt nézőinek, mert a tévésorozat története szerint a fiú Szegedre költözött a barátjával, Robival. Megszemélyesítője, Halász Gábor azt mondta, nem igaz a híresztelés, miszerint megviselte, hogy el kellett hagynia a szappanoperát. „Ez nem igaz! Szeretném, ha mindenki megtudná, hogy hihetetlenül boldog vagyok. Olyan dolgokat csinálhatok, amelyeket eddig nem lehetett, mert szerződés kötött. Többek között műsort vezetek, és nagyobb rendezvényeknek vagyok a házigazdája” – nyilatkozta a színész, aki elmesélte, búcsúünnepsége a stábbal kissé gyorsan zajlott, de nagyon jól esett neki a kollégák figyelmessége. „Akadnak, akiket fájó szívvel hagytam ott. Igazából csak Konta Barbarával tartom a kapcsolatot, de vele ugyanúgy, szinte naponta találkozunk” – mondta. (MTI, uno)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?