Z. NÉMETH ISTVÁN
– Halló, 77-77-777?
– Igen, hallgatom.
– Hívjon, legyen szíves, egy orvost, mert beszorult az ujjam a tárcsába!
– Halló! Ez valami vicc?
– Bárcsak az lenne! De tényleg beszorult. Kérem, hívjon egy orvost, mert már nagyon zsibbad.
Halló, beszorultam! Segítsen valaki!
– Halló, 77-77-777?
– Igen, hallgatom.
– Hívjon, legyen szíves, egy orvost, mert beszorult az ujjam a tárcsába!
– Halló! Ez valami vicc?
– Bárcsak az lenne! De tényleg beszorult. Kérem, hívjon egy orvost, mert már nagyon zsibbad.
– Magának még tárcsás készüléke van? Ma már a telefonok szinte kivétel nélkül nyomógombosak.
– I-i-igen, csak... Tudja, ez amolyan klasszikus darab.
– Van életbiztosítása?
– Maga ügynök?
– Nem, dehogy.
– Akkor bevallom, hogy nincs. Csak nem azt gondolja, hogy közvetlen életveszélyben vagyok?
– Nem gondolok semmit, csak eszembe jutott a sógorom.
– Miért pont a sógora?
– Mert szegény Gézának ráment a villamos a mobiljára, és ezt ő sem élte túl.
– Nem élte túl? De miért?
– Mert éppen akkor telefonált a szerencsétlen.
– De ez nem mobil és nálunk a nappaliban nem járnak villamosok. Megkérhetném végre, hogy hívjon egy orvost?
– Mégis, hogyan hívhatnék, ha csak ez az egy telefonom van, és ezen is jelenleg magával beszélek. Nincs senki a közelben, aki segíthetne?
– A feleségem nemsokára hazaérkezik a munkahelyéről.
– Addig is beszélnie és beszélnie kell, egyfolytában ébren kell lennie, mert ha elájul, semmi sem garantálja, hogy valaha is vissza tudják hozni a kómából.
– Kómából? Maga tréfál?
– Dehogy tréfálok! Múltkor engem sem tudtak visszahozni.
– Akkor miképp lehet, hogy mégis életben van?
– Hát visszajöttem magamtól. Tartson ki, jóember! Amíg a szíve körül nem érez enyhe rángatózást, addig nincsen semmi baj.
– Jóval biztat! Tegye le a telefont, és hívja a tűzoltókat!
– Mi van, már ég a ház?
– Még nem, de fog! A tűzhelyen felejtettem a pörköltet.
– Na és? Egy kis füst még nem a világ. Dohányzik?
– Nem.
– Na látja, akkor jó a tüdeje. Szívja tele magát friss levegővel, a két pofazacskójában meg tartalékoljon belőle rosszabb időkre, mint a hörcsög.
– Maga ugrat engem? Nem szégyelli magát?
– Eszemben sincs ugratni. Tudja mit? Próbálja letörni a készülékről azt a nyavalyás tárcsát, aztán már a saját lábán is elmehet az orvoshoz.
– Maga megőrült? Ez egy műtárgy! Ezreket ér!
– Bánom is én! Akkor törje le az ujját.
– Nagyon vicces.
– Látja, már vagy húsz perce beszélgetünk, és még be sem mutatkoztunk egymásnak!
– Ez igaz! Romhalmaz Emil vagyok, a híres szabadulóművész.
– Romhalmaz Emil? Személyesen? Ez nem lehet igaz!
– De bizony! És magában kit tisztelhetek?
– Én egy távolbalátó parafenomén vagyok, meg tudom mondani, hogy miért nincs még otthon a kedves felesége.
– Árulja hát el, ha nem titok.
– Azért, mert itt fekszik az ágyamban, maga agyalágyult sügér! És azt üzeni, hogy nincs kedve minden apróságért felkelni. Na viszlát művészkém, további jó szórakozást!
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.