„Ha dolgozom, elég a kakó is“

Pedig szeretek jókat enni. A legjobb barátnőmmel képesek vagyunk átutazni Budáról Pestre, a város másik végébe, csak hogy finom paradicsomot kapjunk.

Tökfőzelékben például verhetetlen a barátnőm. Ahhoz is így szerzi be a finomságokat, hogy szinte cikázik a városban.

Ha dolgozom, nem izgat olyan nagyon, hogy mit eszem. Olyankor elég a kakaó is. Vagy a müzli. Abban is van elég energia. De mondom, nagyon szeretek enni.

Főzni is?

Azt is, csak nem tudok. Olaszosan igen, de például ázsiai fogásokat nem lennék képes elkészíteni. A magyaros ételek viszont egész jól mennek.

Csirkepörkölt, töltött paprika…

… odáig azért nem merészkedem. Improvizálni szeretek. Kitalálom, hogy legyen ez, legyen az, lemegyek a közértbe, és megveszem a hozzávalót. Mesterszakács azonban nem vagyok.

Keveset tud, de azt valóban ízletesen készíti el.

Én az olyan hétköznapi ételeket tudom. Tehát nem az éttermi menüt.

Krumplis tészta?

Azt sajnos nem.

Túrós csusza?

Inkább zöldbabfőzelék.

Mert „főzelékes”?

A rögtönzés szintjén. Pár nappal ezelőtt Berlinben szójás gombát, rizst és salátát csináltam. Összevásároltam a dolgokat, és komponáltam, ahogy jött. Nagyon magyarosan sikerült, de nagyon finom volt.

Két hét múlva ugyanezt?

Nem tudnám. Csak a zöldbabfőzelék kivételével. Az tuti recept. Csányi Sándor feleségétől, Pokorny Liától tanultam. Ő szuper jól főz. Mindent.

S mitől kivételes a zöldbabfőzeléke?

Sok joghurtot tesz bele. És paradicsomot. Imádom. Ez az egyetlen étel, amelyet mindig ugyanúgy készítek el. Azon kívül szinte semmit.

Sütni tud valamit?

Nem. Ugyanis nem szeretem az édességet.

Levesek?

Levest csak itthon eszem. Berlinben valahogy nem hiányzik. Talán, mert a párom sem kéri.

A német konyhát gyorsan megszerette?

Berlinben nagyon kevés az igazi német étterem. Thai, olasz, japán, kínai, orosz közül lehet választani. A németek a felvágottat szeretik, a nagy darab párizsit vagy a kolbászt krumplival, káposztával. Én erre nem vagyok vevő. A húsételeket nem nekem találták ki. A felvágott például annyira nem érdekel, hogy még meg sem kóstoltam. A disznótoros vacsorát is meghagyom másoknak. Berlinben nagyon sok a bioétel, a finom zöldség, rengeteg a vegetáriánus étterem. Ezen a téren ott minden olcsóbb, mint nálunk.

Kitől tanult főzni? Vagy nem is tanult, inkább csak ellesett egy-két fogást?

Nálunk annyi nő volt, aki főzött! A dédmamám, nagymamám, az édesanyám…

… mellettük könnyű dolga lehetett.

Igen, csak ennem kellett.

Egyikük sem mondta, hogy „Gyere Dorka, nézzed, hogy csinálom, egyszer még hasznát veheted!”

Nem, nem volt ilyen.

Boldogok voltak, ha rendesen evett.

Én csak a főiskola után kezdtem el főzni. Előtte soha semmit. A nagymamámtól azonban kaptam egy páratlan szakácskönyvet. Leírta az összes receptjét, és karácsonyi ajándékként átadta. Gyönyörű, életre szóló ajándék lett. Nagyon szeretem. Velem van Berlinben.

Magyaros ízekből mennyit kap német kedvese?

Kap. Kapogat.

A rakott krumplit ismeri már?

Azt még nem csináltam neki.

Mi az, amit a leggyakrabban főz?

Nincs olyan, hogy leggyakrabban. Komponálok. Variálok. Főleg zöldségekből. Ami ott és akkor eszembe jut. Ha a kedvébe akarok járni, akkor spagettit főzök. Az mindig bejön. Olasz tésztában pedig jó vagyok. Hetente kétszer-háromszor el is sütöm nála.

Csokis palacsintával meglepte már?

Nem, mert én nem szeretem a csokoládés palacsintát.

Ő még azért szerethetné.

Az a baj, ha én nem vagyok éhes, akkor nem főzök. Engem a gyomrom motivál. Önző ember vagyok. Akkor szeretek főzni, ha éhes vagyok, és azt, amit megkívánok.

Idegen közegben hol ette a legfinomabb falatokat?

Orosz barátaim társaságában. Nagyon szeretem, ahogy az oroszok esznek. Lassan, szertartásosan, sokfélét. Nekik nem is anynyira az evés, mint az ízek élvezete a fontos. Ők mindennek megadják a módját. Az előétel is valóságos ceremónia náluk. Nem sietik el. Egy óráig is eltart, míg végeznek vele. Közben persze beszélgetnek, szórakoznak. Nekem ez nagyon tetszik.

Mire figyel jobban az étkezésében, mit tart fontosabbnak: a reggelit vagy a vacsorát?

A vacsorát sosem hagyom ki. Nem érdekel, hány óra van. Eszem. Ehetek. Nem kell naponta tornáznom. Ha olyan rendezővel dolgozom, mint legutóbb Bodó Viktorral, az maga a fogyókúra. Örültem, hogy a kakaót be tudtam önteni. Reggeliznem meg mindig kell. Nem sokat, csak valamit. Mondjuk müzlit.

Külföldön hol ette a legfinomabbakat?

A törököknél és a cseheknél. Törökországban a salátákat imádtam, Prágában a sajtos, tejfölös ételeket. Meg a knédlit. Vannak ízek, amelyek egy idő után kimondottan hiányoznak. Erre nemrég jöttem rá.

Hogy az evés mennyire kötődik az érzelmekhez.

Ha Berlinből hazafelé tart, megrendeli a mamánál, hogy mivel várja?

Nekem elég, ha tejföl van otthon vagy kaukázusi kefír. Én azzal is remekül elvagyok. Szeretek nyalakodni. Most is kérdezte az anyukám, hogy mit főzzön, pedig tudja, mivel lehet a kedvemben járni. Sajtos-tejfölös tésztával. A spagetti nálam is az első helyen áll. És a paradicsom. Bármilyen formában.

Bor vagy sör?

Bor.

Tea vagy kávé?

Inkább kávé.

Dzsúsz vagy…

…forró víz! Ezt most hallottam egy tibeti orvostól. Csapvíz, forralva. Minden reggel egy nagy pohárral. Tisztítja a szervezetet, és erőt ad. Lehet, hogy megdumált, de tényleg jó. Az biztos, hogy tisztább, mint a tea.

Szabó G. László