Gyorsan melegszik a kontinens

Az elmúlt napokban egy 55 kilométer hosszú és 11 kilométer széles, D-17 névre „hallgató” jégdarab vált le az Antarktiszról, konkrétan a dél-nyugati Lazarev-jégsíkságról, amely az antarktiszi szárazföldtől a Weddell-tengerig terjed. Az elmúlt két hétben ez már a harmadik jégtömb-leválás az Antarktiszról. Két hete egy 70 kilométer hosszú, a múlt héten pedig egy csaknem 200 km-szer 32 km-es, összesen 6336 négyzetkilométer összterületű és mintegy 700 milliárd tonna súlyú tömb szakadt le. Áprilisban szintén két, Luxemburg területével vetekedő tömb szakadt le a kontinenst körülölelő jégpadról. Az amerikai kutatók ennek ellenére úgy vélekedtek, hogy a jég az Antarktisz más részein határozottan vastagodik, a déli sarki völgyek hőmérséklete a 80-as évek közepe óta jelentősen csökkent, ezért nem kell nagyarányú olvadástól tartani.

Egyes kutatók szerint az Antarktisz jégsapkájának életében normális jelenség a jégtáblák leválása. A jégrétegeket az antarktiszi kontinentális talapzat deformálja, ezért leszakadásuk ez esetben nem a globális felmelegedéssel függ össze. Ugyanakkor vannak olyan vélemények is, amelyek szerint a felmelegedés magyarázza, hogy az utóbbi években mind gyakrabban válnak le nagyobb jégdarabok a Déli-sarkvidék jégburkáról, és ez esetleg drámaian befolyásolhatja a tengeri áramlatokat és az éghajlatot. A most önállósodott jégtáblák eredetileg is a világtengerben úszva csatlakoztak a déli sarkvidék jégpáncéljához, vagyis elszabadulásuk nem növeli meg a világtenger szintjét. Az igazi veszélynek az számít, hogy az antarktiszi partvidék felét körülvevő, a földrész felszínének mintegy tizedét adó jégpadok megfogyatkozása elősegítheti a kontinentális talapzatot borító jégmező mozgását, ami a megfigyelések szerint amúgy is felgyorsult az utóbbi években. További figyelmeztető jel, hogy a jégtáblák leválása hihetetlenül gyorsan történik, nem egy esetben alig egy hónappal az első figyelmeztető jelzést követően 1000 négyzetkilométeres területet meghaladó tömbök szakadnak s kezdenek önálló életet. Ilyen méretű jégtáblák akár 5-7 éven át is úszhatnak a világóceánban, több mint 10 ezer kilométert megtéve, s időnként veszélyeztetik a hajózást is.

Tim Naish, az új-zélandi Földtani és Nukleáris Tudományok Intézetének tudományos munkatársa szerint a Larsen B selfjég az elmúlt hónapban jelentett leszakadása figyelmeztető jelzés volt, hogy további leválások várhatók. Az ilyen letöredezéseknek drámai hatása lehet az éghajlatra az egész világon, mert megzavarhatja az óceáni áramlatokat – fűzte hozzá. A 720 milliárd tonnányi jégtömb, a Larsen B azután vált le, hogy 50 éven át markánsan emelkedett a hőmérséklet az Antarktisz-félszigeten, eltérően az összefüggő jégtakaró fedte hatodik kontinens más pontjaitól és a világ többi részétől. A 20. században világszerte összességében 0,6 fokkal emelkedett az átlaghőmérséklet, viszont az Antarktiszon csak az elmúlt 50 évben 2,5 fokkal nőtt a hőmérséklet. Naish a továbbiakban elmondta, hogy a Larsen leválása óvatosságra int a Déli-sarkvidék 536 ezer négyzetkilométer kiterjedésű, Franciaország méretével vetekedő legnagyobb selfjege, a Ross-tengeri stabilitásával kapcsolatban. „Különösen akkor válik sebezhetővé, amikor az Antarktisz nyugati része felől érkező hatalmas jeges áramlatok lassulni kezdenek vagy akár megállnak” – mondta. Az új-zélandi tudós szerint még a Ross selfjég részleges letöredezésének is globális jelentősége lesz, mert „drámaian befolyásolná az óceáni áramlatokat és az éghajlatot”. Ha a világon az átlagos hőmérséklet-emelkedés ebben az évszázadban is eléri a 3 Celsius-fokot, ahogy az éghajlati modellek jelenleg jósolják, törékennyé válhatnak az Antarktisz nagyobb selfjegei, köztük több a Weddell-tengeren – állítja Naish. A kutatók még túl keveset tudnak az antarktiszi jégtakaró viselkedéséről ahhoz, hogy biztonsággal előrejelezhessék: érintetlenek maradnak-e a selfjegek évtizedeken vagy évszázadokon át. Hat ország képviselőiből álló tudományos csoport készül arra, hogy jövőre fúrásokat végezzen a Ross selfjég tengermedrében egy tudományos kutatás részeként, ami a térségbeli selfjegek éghajlati változások alatti viselkedését veszi szemügyre. A tervezett kutatás, amelyben új-zélandi, egyesült államokbeli, brit, olasz és német tudósok vesznek részt, magában foglalja a legmélyebb magfúrást, amelynek elvégzését valaha megkísérelték az Antarktiszon. (h, ú, só)

A világ meghatározó édesvízkészlete

Az Antarktika gyakorlatilag teljes – megközelítőleg 13 900 000 négyzetkilométeres – területét jégpáncél borítja, amelynek átlagos vastagsága 2000 méter körül van, de helyenként eléri a 4500 métert. Az Antarktika a déli sarkvidék szárazföldi részének neve, míg az Antarktisz fogalom magában foglalja a sark környéki, jéggel borított tengereket és szigeteket is. A mintegy 30 millió köbkilométer jégből álló antarktiszi jégsapka jelenti a Föld legnagyobb édesvíz-tartalékát. Ha elolvadna, 45-60 méterrel emelkedne meg a világtengerek szintje. (ú)