Gyógyszerfüggő vagyok

Washington. Elismerte bűnösségét az általa okozott közlekedési balesetben egy washingtoni bíróság előtt Patrick Kennedy amerikai kongresszusi képviselő, Edward Kennedy szenátor fia.

A bírósági döntés után a meggyilkolt John F. Kennedy elnök unokaöccse azt is elmondta az újságíróknak, hogy gyerekkora óta depressziósReuters-felvételAz ABC televízió beszámolója szerint a 38 éves képviselőnek – aki saját bevallása szerint gyógyszerfüggő – ötven óra közmunkát kell végeznie és 350 dollár pénzbüntetést kell fizetnie. Ezen túlmenően folytatnia kell azt a kezelést, amit önszántából már korábban elkezdett.

Patrick Kennedy beismerése meglágyította az ügyész szívét, aki cserébe elállt attól az általa korábban megfogalmazott vádtól, hogy a Kennedy család sarja figyelmetlenül vezetett. Patrick Kennedy már korábban beismerte gyógyszerfüggőségét és bejelentette, hogy klinikai kezelésnek veti alá magát. A meggyilkolt John F. Kennedy elnök unokaöccse azt sem titkolta, hogy gyerekkora óta depressziós.

A képviselő május elején a hajnali órákban kivilágítatlan autójával a washingtoni kongresszusnál nekihajtott egy biztonsági sorompónak. A balesetben senki nem sérült meg. A baleset után olyan értesülések keringtek Washingtonban, hogy a képviselő ittas volt, tántorgott, de a rendőrök felsőbb utasításra nem szondázhatták meg őt. Patrick Kennedy mindvégig cáfolta, hogy alkoholt fogyasztott volna.

A képviselő balesete azért is keltett nagy sajtófigyelmet, mivel olyan család sarja, amely bővelkedik tragikus balesetekben és magánéleti drámákban. Patrick a legfiatalabb Edward Kennedy szenátor három gyermeke közül. Egyetemi évei előtt kábítószer-elvonó kúrán vett részt.

Edward Kennedy 1969-ben a massachusettsi Chappaquiddick Island szigetén autójával lesodródott egy hídról és a vízbe zuhant. Kennedynek sikerült partra úsznia, a jármű hölgyutasa azonban vízbe fulladt. Az akkor 30 éves szenátor nyolc teljes órán át nem jelentette a balesetet sokkos állapota miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?