Gyertyafényes vacsorák

Mielőtt még mindenki engem irigyelne, előre bocsátom, hogy nem holmi előkelő étteremben elköltött estebédekről, fehér lovon/autón érkező herceg(ek)ről, millió rózsaszálról és hasonlókról lesz szó, hanem egy meghitt, környezetbarát és olcsó kispolgári szokásról, amely mostanában kezd meghonosodni minálunk. Előhívója pedig nem a fenyegető villanyáremelés és az emiatti megszorító intézkedések, nem. Az egész a múlt évi advent idején kezdődött. Advent első vasárnapján nagy sebtében elkészült a koszorúnk, rátettem mindent, ami az előzőből meg az azt megelőzőből maradt és némileg rímelt egymással. Mivel ebéd után lett csak kész, a vacsoránál avattuk fel. Nem is tudom, mi volt a menü, úgysem láttunk belőle sokat az egy szem pislákoló gyertya fényénél.

Éppen az adventról tartottam kisebb értekezést kétéves lányunknak és a dolgot végighallgatni kényszerülő apjának, amikor Adél a fejtegetésemet nem sokra tartva közbeszólt, hogy jé, ott egy árnyék a falon, és hogy játsszunk úgy, ahogy a nagyijával szokott. Hát nem ijedt meg a saját árnyékától, az biztos. Oda volt minden igyekezetem, a jól felépített kiselőadásom, elkezdtünk „árnyékosdit” játszani.

Minden tudásunkat, gyerekkori emlékünket összeszedve egész állatkertet (kutya, kacsa, galamb, nyúl) keltettünk életre, sőt improvizáltunk is. Adél hálás közönségnek bizonyult: mindegy volt, csak izgő-mozgó árnyékkép legyen, és persze valamilyen odaillő hanghatás kísérje. A vacsora végén aztán a gyertyaelfújás jogát is kiharcolta, hosszas próbálkozás (és a szülők többszöri szemen prüszkölése) után sikerült a művelet. A további három vasárnap és az ünnepek alatt is gyertyafény mellett költöttük el az estebédet. Már majdnem feledésbe merült ez a fényes sorozat, amikor a minap eszembe jutott és – hangulatjavító elemként (este: nyűgös és fáradt, de éhes gyerek) – „alkalmaztam”.

Jól sikerült a dolog, bár Adél kissé élénkebb lett utána, mint szerettük volna. A recept tehát egyszerű, és a tepertős kenőkés kenyér mellé éppúgy illik a hangulatvilágítás, mint teszem azt a narancsoskacsa-sülthöz, ráadásul az irigyeink is menten megpukkadnak mérgükben, ha megfelelően tálaljuk, hogyan tálalunk.

Figyelmeztetés: a gyertya sem/nem olcsó manapság. Mi azonban megengedhetjük magunknak ezt a fényűzést, mert valahogy úgy vagyunk velük, mint Gombóc Artúr a csokoládéival: van tömzsi, hosszú, fehér, színes, zselés, katicás, hajós, angyalkás gyertyánk, sorozat, egyke, illatos vagy éppen színtelen, szagtalan. A tél hátralevő részében biztosan kitart, sőt. Ha ennünk nem lesz is mit, ez igazán nem árnyékolja be a kedvünket – amíg a (gyertya)készlet tart.