A graffiti nem létezhet dobok és rap nélkül.
A kijelentés, hogy a graffitisek drogosok, megcáfolható, ugyanis a festéshez tiszta fejre, biztos kézre és gyors lábakra van szükség.
Nem a színkavalkád, hanem a stílus, a gondolatok, az érzések számítanak.
E művészek gyakran úgy érzik, senki sem érti őket.
A graffiti absztrakt és spontán művészet, mely a pillanatnyi érzést fejezi ki az alkotó teljes jellemébe burkolva.
A szürke anonimitásból való kitörni vágyás és a világ szeme elől elrejtőzni akarás kettős játéka ez.
Az élmény része az adrenalin, a kockázat, hogy elkapnak. Az izgalom, mely figyelem nélkül hagyja a tényt, hogy egy-egy vagon felújítása százezrekbe kerül.
Egy komoly writer sohasem fest műemlékre.
Nem érdekli őket a karrier, pénz, villák, autók vagy a showbiznisz.
Az amerikai hackerekből álló Applikációs Autonómia Intézménye egy olyan robotot szerelt össze, mely graffitit fúj. Csaknem észrevétlen, könnyen irányítható, távvezérlésű, saját festékkészlettel. A neve egyszerűen Graffiti Writer. A robot segítségével ironikus jelszavakat írtak a washingtoni Capitóliumra.
A leghíresebb afroamerikai művész, aki a nyolcvanas években az utcáról a Soho kiállítótermeibe csepegtette a graffitit Jean-Michel Basquiat volt. Halálfejektől és csontoktól túlzsúfolt színes képei tették híressé. Heroin-túladagolásban hunyt el 27 évesen.
A 80-as évek graffiti művésze Keith Haring volt, akit 15 évvel ezelőtt vandalizmusért ítéltek el New Yorkban. A hírnevet az a hatalmas falfestménye hozta, amely az autópálya mellett a crack használata ellen buzdított. Festett Sidneyben, a berlini falra, Amszterdamban, Párizsban. 1990-ben AIDS-ben halt meg. (r-a)
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.