Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt per indul Michael Jackson orvosa ellen

Washington |

<p>Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt pert indítanak a 2009 júniusában elhunyt Michael Jackson személyes orvosa, Conrad Murray ellen.</p>

Erről helyi idő szerint kedden határozott Los Angelesben a hat napig tartó előzetes meghallgatást levezető bíró, aki azt volt hivatott eldönteni, vajon elegendő bizonyíték szól-e az orvos ellen ahhoz, hogy tárgyalásra kerüljön az ügy.

A doktor, aki egyéb panaszok mellett álmatlanság miatt kezelte a "pop királyát", tagadta a vádat. Conrad Murraynek, akinek kaliforniai működési engedélyét is bevonták, január 25-én kell megjelennie a törvényszék előtt.

Az előzetes tárgyaláson Michael Pastor bíró szerint bizonyítását nyert, hogy Murray el akarta titkolni, milyen gyógyszereket adott be a sztárnak közvetlenül halála előtt, és hogy magára hagyta páciensét az erős műtéti altató beadása után.

Két törvényszéki orvosszakértő is úgy vélekedett, hogy Murray megsértette az orvosi szakma szabályait, amikor kizárólag kórházi körülmények között javallt propofolt adott be Jacksonnak, és ez után nem biztosította számára a megfelelő felügyeletet.

Mindkét orvos úgy vélekedett, hogy még ha igaz is, hogy Jackson saját kezűleg adta be magának az utolsó dózist, a haláleset Murray eljárása miatt mindenképpen emberölésnek minősül.

A Jackson-család tagjai üdvözölték az ítéletet.

A szívspecialista Murray doktor, akinek Houstonban és Los Angelesben is klinikája van, a tanúvallomások szerint  elvesztette a fejét, amikor az énekes kómába esett, és még szívmasszázst sem tudott alkalmazni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?