Gazda szivarral

Bugár Béla

Egyáltalán nem hiányolja korábbi politikai életét. Szőlős- és zöldségeskertjét gondozza, füvet nyír, a tyúkólat is kitisztítja. Bugár Béla tavaly valóra váltotta álmát, házát két szobával kibővítette, most ott tölti legszívesebben szabadidejét a barátaival. Csakúgy, mint az egész házat, ezeket az új helyiségeket is minőségi, kényelmes bútorokkal rendezte be.

A kerti munkák után jólesik a pihenés és egy kis szivarozás. „Mindig azt mondom, innen már csak lábbal előre visznek ki” – jegyzi meg nevetve Bugár Béla, s ebből könnyű arra következtetni, milyen kapcsolat fűzi őt a somorjai oázishoz. Pontosabban a családi házhoz, amelyben 35 éve él. A ház a feleségéé és az anyósáé – ez azonban egyáltalán nem zavarja. „Nősülni tudni kell” – tréfálkozik, de a két hölgyet rossz szó nem érheti.

„Minden tökéletes. Csak magamért vagyok felelős, nem kell tartanom attól, hogy ha mondok valamit, valakit esetleg megbántok. Dolgozom a kertben, segítek a fiataloknak, és nagy boldogság az egy hónapos kis unokám, Zoe – válaszol a kérdésre, nem hiányzik-e neki a politika. „Harminc év elég volt. És az a politika, ami most itt van… A Jóisten segített abban, hogy ebből kimaradtam” – szögezi le a háromszoros parlamenti alelnök. Annak is örül, hogy már nem kell ebédidőben hazaszaladni a parlamentből, hogy lekaszálja a füvet. De még most is reggel hatkor ébred, úgy, ahogy megszokta.

„A feleségem még tanít, úgyhogy reggel siet az iskolába, én előbb a kutyának adok enni, majd a tyúkoknak, s csak aztán reggelizem, mint egy igazi gazda” – mondja. Fél nyolcig elvégzi a reggeli tornát is, ezt nem hagyja ki, mert gerincfájdalmak kínozzák. „Azt mondom, hogy amikor egy ötvenes vagy hatvanas éveiben járó ember reggel felébred, és semmije sem fáj, akkor halott” – jegyzi meg, és elárulja, hetente többször erősíti izmait fitneszközpontban.

„Számomra az lenne a legnagyobb katasztrófa, ha cukorbeteg lennék” – vallja be az édes ízek kedvelője. Bár anyósa hetente kétszer lepi meg édes finomságokkal, Bugár Béla remek formában van. Tartja magát, hiszen a kert is erős férfikezet igényel. Büszkén vezet az üvegházhoz, ahol szépen növekednek a paradicsompalánták és a saláták, majd elmondja, egy-egy szőlőtőke hány éves.

Galéria

Olasz hadifoglyok ültették 1918-ban a szép hársfákat abban a somorjai utcában, ahol Bugárék háza áll. A volt politikus nemcsak saját otthonával elégedett, hanem a szomszédaival is. Dicséri őket. „Hosszú évek óta ismerjük egymást, soha nem foglalkoztak azzal, mit írnak vagy beszélnek rólam” – állítja Bugár Béla, akinek házát a hatéves Bundás őrzi.

Bugárék háza eredetileg csupán háromszobás volt, később egy továbbival bővítették a politikus anyósa számára. Milyen stílusú berendezést részesítenek előnyben? „A kényelmeset. Van, aki régi dolgokat vásárol, mások ultramodernt, én pedig olyanokat, amelyek kényelmesek” – mondja a Híd párt egykori elnöke.

Sosem vágyott haciendára. „Minek is lenne? Amink van, az épp elég. Amikor a lányunk a sajátjába költözött, gyerekszobáját dolgozószobává alakítottuk át, ahol online órákat adott a feleségem, én pedig itt tornázom” – magyarázza. Nem vágyik arra, hogy bolyongjon egy óriási házban, a házaspárnak pont megfelel annyi tér, amennyiről maguk tudnak gondoskodni. Bugár Béla felesége, Gabriella számára fontos a magánélet, nincs szüksége sem takarítónőre, sem más segítségre.

„Hát igen, a ház már 94 éves, gondozásra szorul. Felújítottuk a tetőt, hozzáépítettünk a házhoz. Lehetséges, hogy ennyi pénzért már új házat építhettünk volna. Ám 35 év alatt annyira megszoktam itt mindent, hogy csukott szemmel is tudom, mi hol van. Igaz, kicsi a nappalink, kb. olyan, mint egy hálószoba, nagyobb társaság nem fér el benne.” Ezért is váltotta valóra álmát, és építtetett egy további helyiséget, amelyet két részre osztottak.

„Ha az apósom feltámadna, vasvillával űzne. Itt, ahol ülünk, disznókat neveltünk” – mondja nevetve. Kényelmes karosszékekbe ültet bennünket a kellemes kis helyiségben, melynek nagy ablakai a kertre néznek. Dicséri az elektromos kandallót, amely egy pillanat alatt kifűti a helyiséget. Ha a barátokkal egy pohár bor mellett szivaroznak, nyugodtan szellőztethetnek is, senki sem vacog a hidegtől. Havonta egyszer itt találkoznak a párttársak, Érsek Árpád, Csicsai Gábor, Mad település polgármestere, László Gábor. Nem lehet nem észrevenni a falon lógó képet, melyen Bugár Béla kapitány szerepében tetszeleg. A barátaitól kapta 60. születésnapjára, és egy kedves történet fűződik hozzá.

„Egy társasággal Horvátországban jártunk, és a víz mélységéről kérdeztek. Azt válaszoltam: »Mi vagyok én, hajóskapitány?« Ez a mondat olvasható a falon látható rajzon” – mutat a képre Bugár Béla.

„Egykor itt volt az após műhelye, de egy nagyobb közösségi helyiséggé alakítottuk át” – vezet be minket a volt politikus a szomszédos szobába, majd egy újabb olyan nagy változtatásról beszél, amely miatt nem dicsérné meg őt felesége apja. „Szőlőt termesztett itt” – mutat a helyre, ahol most a fedett medence van. „Évi 300-350 liter bora volt. Amikor először bekerültem Mikuláš Dzurinda kormányába, 300 liter borom romlott meg, amíg lezárult az összes tárgyalás. No, akkor azt mondtam: ezt aztán nem… Most csak 20 szőlőtőkém van.”

Ám a medence is gondozást igényel. Nyolc méter hosszú, a ház ura feltölti vízzel, aztán jönnek a mesteremberek, akik bekapcsolják a vízmelegítő berendezést. „Az új rendszernek köszönhetően ezt csak be kell állítani, és mást már nem is kell tenni” – mondja elégedetten Bugár Béla. Szeret úszni, sokat olvas, hobbija a lövészet. „Fegyvereket gyűjtök, és kijárok a lőtérre” – de fegyverei közül csak azt a fokost mutatja meg, amelyet Andrej Danko volt parlamenti elnöktől kapott.

Legszívesebb azonban a kis gazdaságáról beszél: megmutatja a tojásokat, amiket reggel óta tojtak a tyúkok, büszke a paprikapalántáira, melyeket már kiültetett a kertbe. „Semmi sem hiányzik” – állapítja meg végezetül a volt politikus.

Monika Mikulcová, Plus7dní

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?