GALÉRIA: Fél évszázada hunyt el Winter Lajos, aki világhírűvé tette Pöstyént

Ő kétszeresen is jól nősült, mert szerelemből tette, ráadásul módos lányt vett feleségül. A frigyből három fia és egy lánya született. A család Ipolyságon élt. Winter textilkereskedőként kezdte a pályáját, de szorgalmának és kitartásának köszönhetően hamarosan egyre többre vitte. Nevéhez fűződik például az Ipolysági Takarékpénztár megalapítása. Téglagyárat, mészégetőt, gőzfűrésszel felszerelt kisüzemet létesített az Ipoly-parti városban, de megyei szinten is rendkívül aktív volt. A nyughatatlan üzletember 1889-ben bérbe vette Pöstyén földesurától, Erdődy Ferenc gróftól a település szerény fürdőjét. Winter építette, szépítette, népszerűsítette Pöstyént: rendbe tetette a régi épületeket, és új, fényűző fürdőpalotákat emeltetett. Vállalkozásaiba  fiait is bevonta: Ferencre az ipolysági érdekeltségeket bízta, Lajos és Imre Pöstyénben segédkeztek. Winter Sándor 1909-ben hunyt el a fürdővárosban, de az ipolysági neológ zsidó temetőben nyugszik. 

Vele korántsem zárult le a család és Pöstyén gyümölcsöző kapcsolata.

Az 1870-ben Ipolyságon harmadikként született Winter gyerek, Lajos húszévesen a bécsi Polytechnikumot hagyta ott, hogy a család hívására apja segítségére legyen Pöstyénben. Két évvel később megnősült: fiatalon meghalt Ferenc bátyja özvegyét, Schauer Leonát vette feleségül, aki a házasságba hozott két gyermeken kívül még hárommal ajándékozta meg, és aki haláláig hű társa, szeretett „Leonkája“ volt.

Winteréknek, a pöstyéni fürdő bérlőinek – jó érzékkel – mindig sikerült megtalálniuk azokat az embereket, akik a segítségükre voltak. A nagy szorgalommal, kitartással bíró Lajosnak „csak” az volt a dolga, hogy ütőképes csapattá szervezze őket. Kitűnő fürdőorvosokat, neves építészeket (köztük az igazi nagyágyúnak számító budapesti Alpár Ignácot, valamint egykori bécsi osztálytársait, Hegedűs Ármint és Böhm Henriket) sikerült mozgósítania, akik nagyszerű épületekkel (az ún. Kursalonnal, valamint a Thermia Palace hotellel és az Irma fürdővel) gazdagították Pöstyént. A gyógyuláson túl Winterék a vendégek szórakoztatására is figyeltek. Dzsigolókat alkalmaztak, jóvágású, nyelveket beszélő fiatalembereket, akik táncba vitték a partner nélkül maradt hölgyvendégeket. Fürdőre ugyanis, a 19. és 20. század fordulóján dívó szokásoknak megfelelően nem feltétlenül csak betegen jártak az emberek. Kikapcsolódni, friss levegőt szívni, pihenni, ismerkedni – ez is szerepelt a célok között.

A fürdő biztos megélhetést jelentett a település és a környék zömében szlovák lakosai közül kikerülő alkalmazottaknak, akik állítólag, ha a keresetüket el nem itták, mind házat építettek Pöstyénben. 

Apjuk halála után Imre öccse lett Winter Lajos legfőbb segítője, akivel remekül kiegészítették egymást. Míg az idősebbik testvér a szervezésben, tervezésben jeleskedett, addig a kitűnő ízléssel, jó nyelvérzékkel megáldott fiatalabbik sport- és kultúrfelelősként működött. Merthogy a fürdő reklámja, a Mankótörő figurája is azt sugallta, hogy aki Pöstyénben gyógyul, annak többé nincs szüksége „segédeszközre”, akár táncba is mehet. Hogy valóban előfordultak ilyen csodálatos gyógyulások, arról a betegek által a fürdőnek ajándékozott, feleslegessé vált mankók tanúskodnak. 

Winter Lajos remekül felismerte, hogy az elégedett vendégeken kívül, akik messzire vitték a fürdő jó hírét, fontos a hatásos reklám is. Rátalált Heyer Artúr grafikusra, aki megrajzolta, és Kühmayer Róbert szobrászra, aki bronzba öntötte a mankóját kettétörő férfi figuráját, amely azóta is Pöstyén védjegye, és a város címerébe is bekerült.

A szépen prosperáló fürdő további fejlődését megakasztotta az első világháború: a vendégek száma jelentősen csökkent. A „becsületes kapitalista” Winter Lajosnak, aki a sajátján kívül az alkalmazottaiért és azok családjaiért is felelősséget vállalt, mentő ötlete támadt: felajánlotta a fürdőt a hadügyminisztériumnak, a sebesült, lábadozó katonáknak gyógykezelésére. 

Pöstyén jelentőségét és a fürdőt igazgató Winterek iránti, legmagasabb körökből jövő bizalmat mi sem igazolja jobban, minthogy a Thermia Palace adott otthont 1917 februárjában a három szövetséges császár találkozójának, amelyen IV. Károly magyar király és osztrák császár, II. Vilmos német uralkodó és Coburg Ferdinánd, a bolgár cár egyeztettek a háború folytatását illetően.

Hogy ezekben az ínséges időkben is legyen mit ennie a nagyszámú vendégseregnek, Lajos 1916-ban megépíttette az egyik Winter-lányról elnevezett, ma is álló Rózsa malmot, amit szlovákul, tévesen, (el)fordítás eredményeképpen „Ružový mlyn” néven emlegetnek. Már a második világháború után jelentkező élelmezési gondok enyhítésére készült itt az innovációban élen járó Winter Lajos ötletéből csecsemőtápszer és a ma is kapható, méltán népszerű B. B. Puding.

Winter magyar szellemben nevelkedett, ezért 1918-ban úgy döntött, Magyarországra költözik, ám a pöstyéniek nem engedték el: akkora tekintélye volt, hogy még így, magyarként is elfogadta a szlovák többség. A csaknem ötvenéves Winter tehát maradt: szlovákul kezdett tanulni. Rengeteget levelezett a különböző hivatalokkal, politikusokkal, mindannyiszor a fürdő és a vendégek érdekeit tartva szem előtt. Sikeres lobbizásának köszönhetően 1930 és 1933 között Emil Belluš tervei szerint megépült Szlovákia leghosszabb fedett hídja, az ún. Kolonád híd (Kolonádový most), amely összeköti a várost a Fürdőszigettel, védelmet biztosítva az átkelőknek az olykor bizony szeszélyes időjárástól.

Az újabb háború és „előszele” semmi jót nem hozott. A Szlovák Állam idején az egyre nagyobb befolyással rendelkező németek a tulajdonos Erdődyek közreműködésével meg akarták kaparintani a fürdőt és a Winterek befektetéseit. Azok a tervet meghiúsították, magukra haragítva ezzel „Vojtech Tuka Bélát”. Megaláztatások sora várt a Winter testvérekre: pénzügyi csalással vádolták meg őket. Lajos bujdosni kényszerült, a kiváló építész, Szőnyi Endre (a pöstyéni Eva termálfürdő és más épületek tervezője) pozsonyi házában húzta meg magát. Imrét a nála tartott házkutatás alkalmával véresre verték. Két évvel ezután 1943-ban meghalt. Hirtelen „baj” lett a Winterek zsidósága is, pedig 1907-ben áttértek katolikus hitre. A 74 éves Lajost 1944 őszén a szeredi gyűjtőtáborba vitték, onnan tovább Terezínbe, ott érte a felszabadulás 1945 húsvétján. 40 kilósan érkezett vissza Pöstyénbe. 

Mindenkinek útban volt: a nácik azért üldözték, mert zsidó, a hatalomra törő partizánok meg azért, mert kapitalista. Az optimizmusa azonban nem hagyta el. Továbbra is tervezett és szervezett. Újabb és újabb ötletekkel bombázta a városi hivatalt: kidolgozta Pöstyén fejlesztési tervét, és szlovákul írta alá magát, mint a pöstyéni fürdő egykori alkalmazottja.

95 évesen megjárta Amerikát, Jancsi fia után ment. Az elvtársak még örültek is neki, azt hitték, kint marad, de hazajött. Azt mondta, ott az ételnek papíríze van, nem tudna ott élni. A rokkantnyugdíját 60 százalék alá csökkentették. Az erdőből hordta a tűzifát, és a Zöldfa Szálló – amely egykor a családjáé volt – egyik szobájában élt hűséges házvezetőnőjével, élettársával, König Máriával. A Fürdőszigetre nem tehette be a lábát, az oda vezető hídnak is csak a feléig mehetett.  

Amikor az egyik unokája meglátogatta őt a kórházban, két héttel a halála előtt, azt mondta neki: „Itt vannak az oroszok.” Elméje végig friss maradt. 1968. szeptember 15-ét mutatott a naptár, mikor végleg elment.

Winter Lajos kilencvennyolc éves korában hunyt el. Élete végéig hihetetlenül nyitott, élénk és optimista ember volt. Igyekezett minden helyzetben feltalálni magát, mindig kész volt az újra. 

A pöstyéni családi sírhely fölött őrködő Szűz Mária mosolyát állítólag szeretett Leonkájáéról mintázták. 

B. Mánya Ágnes