Fülöp herceg nyolcvanöt éves

London. Ma ünnepli 85. születésnapját Fülöp edinburgh-i herceg, II. Erzsébet brit királynő férje. Ebből az alkalomból Londonban kötetben jelentették meg a herceg híres elszólásait.

A herceg nem szereti, ha bíráljákReuters-felvételA könyv A véletlen hercege: Fülöp herceg esze és bölcsessége címet viseli. Phil Dampier és Ashley Walton a herceg 60 év alatt elhangzott „elszólásait” gyűjtötték egybe. Fülöpöt annak idején, amikor feleségül vette a leendő királynőt, jól fogadták az angolok, de kezdettől fogva nyugtalanították őket időről időre elhangzó meggondolatlan véleménynyilvánításai. A könyvben felsoroltakat olvasva nem is alaptalanul.

Ismertek azok – az egyesek által némi joggal xenofóbnak tekintett – megjegyzései, amelyeket a kínaiak „ferde szemére”, a nigériaiak „pizsamájára” tett. Nem növelte népszerűségét Ázsiában az a mondása, hogy egy elektronikai vállalat roszszul működő biztosítéktáblájáról azt mondta: olyan, mintha indiai munkás készítette volna. 1969-ben a királyi pár kanadai látogatásakor nem átallotta megjegyezni, hogy „el tudna magának képzelni kellemesebb foglalatosságot is”. Az pedig még történelmi ismeretek hiányáról is árulkodott, hogy Helmut Kohl német szövetségi kancellárt „birodalmi kancellárnak” szólította. 1965-ben a herceg egy királyi szarvasmarha-tenyésztői kiállításon ehetetlennek nevezte a marhahúst, egy skót nőszervezethez intézett beszédében pedig kijelentette, hogy a nők nem tudnak főzni. Magyarországi útján a magyar konyhára utalva egy brit turistával közölte: „Ön nem lehet itt régen, hisz még nem növesztett pocakot.” A süketnémák fesztiválján azt mondta: nem csoda, hogy süketek, hiszen túl közel vannak a zenekarhoz.

A herceg megjegyzései nem csak a politika színterén okoztak megrökönyödést. Az a mondása, mely szerint ha egy férfi kinyitja a kocsi ajtaját egy nő előtt, akkor vagy a kocsi új, vagy a nő, nem aratott sikert egyik nemnél sem. 1986-ban Pekingben az ott tanuló brit diákokat figyelmeztette: ha túl sokáig időznek Kínában, maguk is ferdeszeművé válnak. Ezt még megtetézte ezzel: „Négy lába van, de nem szék, két szárnya van, de nem repülőgép, úszik, de nem tengeralattjáró, mi az? Nem tudom, de ha létezik, a kínaiak megeszik.” Tavaly az általa alapított diákszervezet 50. évfordulójára rendezett ünnepségen megállapította: a mai fiatalok ugyanolyan tanulatlanok, mint ötven éve voltak. A legfrissebb baklövése a 2012-es olimpiai játékokkal kapcsolatos. Azt nyilatkozta egy angol lapnak, hogy a játékokkal kapcsolatos ünnepélyek unalmasak, és a királynővel együtt azt tervezik, hogy a lehető legkevesebbet kelljen szerepelniük rajtuk. (pan)PORTRÉ

„A királyi hitves” Korfun született 1921-ben. Apja, András görög herceg ereiben dán, porosz és orosz uralkodók vére csörgedezett, anyja Aliz battenbergi hercegnő volt, a bonyolult családi kötelékek révén a herceg későbbi feleségének, II. Erzsébetnek is rokona. Fülöp főként Angliában nevelkedett és járta iskoláit, a dartmouth-i Királyi Haditengerészeti Főiskolán osztályelsőként végzett. 1940 januárjától a haditengerészetnél szolgált. Erzsébettel – annak nyolcéves korában – egy esküvőn találkozott először, eljegyzésüket 1947-ben hirdették ki hivatalosan, az esküvőt fényes pompával 1947. november 20-án tartották. A Windsor ház történetének eddigi legtartósabb házasságból négy gyermek – Károly trónörökös, Anna, András és Eduárd – született. Fülöp számtalan jótékony célú társaságban vállal szerepet, 1996-ig a Természetvédelmi Alapnak, elnöke a Brit Amatőr Atlétikai Tanácsnak. Két évtizeden át a Nemzetközi Lovasszövetség elnöke volt. Fülöp herceg a Privy Council, vagyis a Királyi Titkos Tanács tagja, ezen kívül más alkotmányos állami megbízatása nincs. Kormányzati iratokba nincs betekintése, és bár tagja a parlament Felsőházának, még sohasem szólalt fel.

A nyilvános szereplésektől való tartózkodása tekintélyt kölcsönzött személyének, ugyanakkor katonás keménysége nem volt feltétlenül jó hatással gyermekei fejlődésére, ez is egyik forrása lehet családi bonyodalmaiknak. (mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?