Frontemberek a listák élén

Pozsony. Két héten belül le kell adni a választási listákat, sok helyen már csak az utolsó simításokat végzik, de akad olyan párt is, ahol még nem dőlt el semmi, s javában folyik a harc a listára kerülésért.

Akik biztosan nem lesznek a listán: a HZDS fekete bárányai, Gabriel Karlin és Ján CuperFotó: Ján Krošlák és TASRMivel a különböző választások során már bebizonyosodott, az embereknek csak a töredéke olvassa a programokat, a pártok inkább jól hangzó jelszavakkal és ígéretekkel, de főleg híres személyiségekkel próbálnak minket az urnákhoz csalogatni.

Miután a parlament jóváhagyta a megbízatási időszak lerövidítéséről szóló alkotmánytörvényt, Bugár Béla megbízott házelnök pedig kihirdette az előrehozott voksolást június 17-ére, a dolgok felgyorsultak, hiszen a választási listákat – a félmillió koronás választási kaució befizetéséről szóló igazolással együtt – március 18-áig le kell adni. Bár végleges névsort egyelőre senki sem tett még közzé, kiszivárgott értesülések alapján szinte biztosra vehető, hogy az első helyeken a pártok frontemberei lesznek.

Tehát egyrészt azok, akik idáig is a politikai életben mozogtak, pozíciókat töltöttek be, s már bizonyos fokú népszerűségre tettek szert, ugyanakkor igyekeznek mellőzni azokat, akik rossz fényt vetettek az adott pártra. A KDH biztosan nem indítja Pavol Bieliket, akit korrupcióval gyanúsítanak, sőt már a pártból is kirúgták.

Az MKP még a kereszténydemokratáknál is gyorsabban szabadult meg attól a két elöljárótól, akik ugyancsak korrupciós ügybe keveredtek.

A HZDS-ben ilyen szempontból két „fekete bárány” van, s noha őket nem zárták ki a mozgalomból, értesülések szerint Mečiar meg akar szabadulni tőlük: Gabriel Karlint korrupció miatt első fokon elítélték, s noha egyelőre nem került börtönbe, még saját pártbeli kollégái is egyértelműen kinyilvánították róla a véleményüket, amikor a parlamentben lehetővé tették büntetőjogi felelősségre vonását. Karlinon kívül valószínűleg Ján Cuper sem kerül fel a listára, hiszen ittas vezetésen kapták, s az ügy óriási felháborodást váltott ki.

Általánosságban elmondható, hogy képviselő bármelyik szlovákiai állampolgár lehet, aki betöltötte 21. életévét, s rendelkezik szavazójoggal, vagyis nem tölti éppen a börtönbüntetését, s egészségi okokból sem fosztották meg a választójogától. Ezenkívül a pártok megfogalmazhatnak saját belső kritériumokat is, valamint igyekeznek legalább egy-két hölgyet előkelő helyen indítani, hiszen ők jobban mutatnak az óriásplakátokon. A listavezetők a pártelnökök szoktak lenni, őket az alelnökök, frakcióvezetők szokták követni. Ugyanakkor, ha a polgároknak nem tetszik a pártközpontokban összeállított sorrend, ezúttal valóban lesz lehetőség ezen változtatni, hiszen a karikázásnak jelentősen nőtt a súlya.

A legismertebb „karikás képviselő” Duka Zólyomi Árpád, akinek akkora volt a népszerűsége, hogy nevét olyan sokan karikázták be, hogy mindig feljebb jutott a listán. Mostantól lényegesen kevesebb karika is elég lesz az előreugráshoz, ezért komoly egyéni kampányra lehet számítani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?