Freddie Mercuryról neveztek el egy kisbolygót

London |

<p>Freddie Mercury-ról neveztek el egy kisbolygót a néhai énekes születésének 70. évfordulója alkalmából - írta a The Daily Telegraph.</p>

Brian May, a Queen együttes gitárosa, aki asztrofizikus is egyben, egy Svájcban tartott vasárnap esti megemlékezésen jelentette be, hogy a Nemzetközi Csillagászati Unió Kisbolygó Központja az énekesről nevezte el az 17473-as sorszámú aszteroidát.

Az égitestet 1991-ben, a zenész halálának évében fedezték fel. May szerint a kisbolygó olyan halvány fényű, hogy jókora teleszkópra volt szükség a felfedezéséhez.

A nagyjából 3,2 kilométer átmérőjű Asteroid 17473 Freddiemercury nevű aszteroida a Mars és a Jupiter közötti kisbolygóövben található.

FREDDIE MERCURY 70 ÉVES LENNE

Joel Parker, az Európai Űrügynökség (ESA) Rosetta-missziójának egyik kutatója rámutatott, hogy a kisbolygóra most már az összes tudományos értekezésben 17473 Freddiemercury-ként fognak utalni.

A rockzene történetének egyik legkarizmatikusabb előadójaként ünnepelt Mercury 1991. november 24-én, alig 45 évesen halt meg AIDS-betegsége szövődményeiben.

A Kisbolygó Központ korábban a The Beatlesről és Bruce Springsteenről is elnevezett egy-egy aszteroidát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?