Fogyókúra puliszkával

Az alábbi szösszenet akár nagyszerű fogyókúrás recept is lehetne. Kedves olasz barátném – alkalmi bölcsészhallgatóból egy estére szakácsmesterré avanzsált – erdélyi ismerőse mindenesetre gondoskodott róla, hogy röpke másfél óra alatt kedvem s étvágyam vegye a még sohasem kóstolt étektől. Pedig nagy magyar írók és költők sora tisztelte meg a szegény parasztok egyszerű eledelét, beemelve azt az irodalmi öröklét konyhájába. Hogy csak egyet, Kormos István Óda a kukoricához című költeményét említsem, amelynek egyik strófája szerint „Vasmozsár méhében törtünk, / mozsár hangja vert, / liszteden a szegény / dunnyogva kitelelt.” Merthogy a puliszkaliszt tulajdonképpen kukoricadara. Én nem tudtam, gyerekkoromban a nagyanyám konyhájából valahogy kimaradt. Emlegetni ugyan emlegette, de bár rengeteg más elfelejtett parasztételt készített – mindegyiket nagyon szerettem –, puliszka soha nem került az asztalra. Ki tudja, talán éppen azért, mert az ő idejében túlságosan is gyakran ették. Olasz barátnémnak és az erdélyi lánynak ittjártukkor póréhagymalevest és fehér borban pácolt tejfölös sült nyulat tálaltam ebédre, zöldborsós-gombás francia burgonyakörettel. Miután degeszre ettük magunkat, az erdélyi vendég megkérdezte, hogy melyik volt közülük felvidéki ételspecialitás. Kissé zavartan vallottam be, hogy egyik sem, sőt nem is ismerek ilyes’ ételeket. Jellemző – mondta ő lekicsinylően –, mit is várhat az idegen, ha valaki képes egy olyan városban lakni, ahol még a fák sem őshonosak, csupa fenyő és tuja mindenütt. Azzal kimutatott az ablakon. A mi házunk előtt történetesen egy barátságos nyírfa hajladozik, a kertben pedig birsalma- és körtefáról szedhetjük nyárutón az illatos és zamatos gyümölcsöt. Ám az erdélyi lánynak a konyhára is maradt több fullánkos megjegyzése: hogyhogy csak tasakos zöld tea van itthon, és miért nem bádogdobozban tartom az őrölt kávét, ha már voltam olyan mulya, hogy nem szemes kávét vettem, tudhatnám, hogy frissen őrölve a legjobb. Olasz barátném nagyokat hallgatott, csak akkor élénkült fel kissé, amikor az erdélyi lány bejelentette, hogy ha volna puliszkalisztem, ő olyan, de olyan vacsorát főzne! Laktató és alig hizlal, ami nekem direkt jót tenne, mert látja, hogy „hagyom magamat szétfolyni”. Bezzeg Líviának – ő a Torinóból Budapestre szakadt, s a Külkereskedelmi Egyetemen olasz nyelvet oktató barátném – nincsenek súlyproblémái! De szereti is a puliszkát! Való igaz, Lívia egészen sajátos, fogyasztó étrendet alakított ki magának: szinte kizárólag tésztaféléken él. Megfőzi az olasz tésztát, reszel rá egy kis parmezán sajtot, kevés olívaolajat csöpögtet hozzá, és köretnek tép mellé egy kis natúr salátát. Most megtudhattam, hogy a puliszkát is kedveli. Nekem viszont volt a kamrában kukoricadarám. Egy hóbortos pillanatomban vettem, hogy majd jó lesz valamire. Ha ez kell a puliszkához, hát tessék! Az erdélyi lány nagyot nézett. De kért és kapott egy fazekat, sós vizet forralt, majd lassan beleszórta a darát. Mind az egy kilót. Kevergette egy darabig, majd bejelentette, hogy kész! A fiam és a férjem éppen hazaértek, s farkaséhesen máris ültek asztalhoz. Az alkalmi szakácsnő mindenki tányérjába jó adag kását rakott, és büszkén jó étvágyat kívánt. Hát... A férjem két kanállal bírt belőle lenyelni, a fiam forgatta egy ideig az elsőt a szájában, majd tányérostul gyorsan visszavonult a szobájába. Olasz barátném volt az egyetlen, aki boldogan kanalazta a csirizhez hasonló, illatában és jellegében egyaránt arra a – mit szépítsek – moslékra emlékeztető masszát, amivel szülőfalumban a hízókat etetik. Csak ez az izé sűrűbb volt, úgy összeállt, hogy alig tudtam belőle kiemelni a kanalamat. Erdélyt járt ismerősöm utóbb elmondta, hogy valójában félkész terméket ettünk. A puliszkát ugyanis főzés után fél órát pihentetik, majd tejfölt és reszelt sajtot adnak hozzá, és megsütik. Sütés előtt esetleg juhtúróval is megkenik, vagy sült szalonnakockákkal és savanyú káposztával rétegezik. Még hallgatni is gyönyörűség! Sebaj, ha olasz barátném netán legközelebb is magával hozza látogatóba az erdélyi lányt, direkt puliszkát főzök majd nekik. De nem ám a fogyókúrás fajtából!