New York. A prostituáltként ismert Mária Magdolna valójában a zsidó származású vallásalapító felesége volt, állítja egy amerikai tévé. A bizonyíték szerintük Leonardo Da Vinci festményein látható.
Felesége és gyermeke volt Jézus Krisztusnak?
Elismerte ugyanakkor, hogy „nem lehet erről a témáról beszélni anélkül, hogy megzavarnánk vagy megbántanánk egyeseket”.
A műsor egyébként a „Da Vinci kód” című bestseller alapján készült. A könyv állítása szerint Mária Magdolna, akit a Biblia után sokan prostituáltként ismernek, valójában Jézus felesége volt. A könyv úgy tudja, Mária Magdolna a zsidó származású vallásalapító halála után közös gyermekükkel Jeruzsálembe menekült.
A legendát a könyv szerint egy olyan titkos társaság tartotta életben, amelynek a középkori Leonardo Da Vinci is tagja volt. Állítólag a művész és feltaláló munkáiban több jel is utal a hipotézisre. Az ABC már a hivatalos vetítés előtt bemutatta a filmet néhány vallási személynek és újságírónak, így a munka megkapta első kritikáit is. Joseph Feo, a Katolikus Liga elöljárója azt sérelmezte, hogy a film túl sokat ad a Notre Dame-ban tevékenykedő Richard McBrien atya véleményére. Az atya ugyanis a filmben kifejtette, Mária Magdaléna történelmi szerepe a közismert történetben túlságosan alulértékelt.
„A filmben megszólaltatottak mind hisznek a könyv teóriájában, vagy legalábbis valószínűsítik azt” – mondta Joseph Feo – „noha világos, hogy csak egy őrült elméletről van szó.”
Vargas elismerte, hogy az ABC semmilyen bizonyítékot nem talált Jézus feleségére vonatkozóan, de hangsúlyozta, hogy cáfolni sem sikerült a teóriát. „A dolog mégis sokkal valóságosabbá, és ironikus módon érdekesebbé tette számomra a vallást. Remélem hasonlóan hat majd nézőinkre is” – evezett szubjektív vizekre az újságírónő.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.