Fát ültet minden egyes idei újszülött után Róma

Róma |

<p>A nyári szárazság és a régióban tapasztalt erdőtüzek miatt két erdőt is telepít Róma: minden 2017-ben született gyerek után egy-egy fát ültet.</p>

November 19-től Centocelle és Tor Sapienza külvárosi negyedekben 12 ezer fát ültetnek el - mondta el Virginia Raggi, Róma polgármestere.

Az elültetett fák számát később fokozatosan 25 ezerre növelik, ugyanis minden 2017-ben született gyerek után ültetnek majd egyet, amiről a családokat levélben értesítik. A fák 5-10 év alatt nőnek meg. 

A programba a város 15 ezer eurót invesztál Raggi szerint. A környezetvédelem iránt elkötelezett polgármestert 2016 júniusában választottak meg az olasz főváros élére.

A bejelentéssel Raggi azokra a bírálatokra reagált, amelyek kifogásolták a hárommilliós metropolisz zöld területeinek állapotát. Az elmúlt héten egy óriási fenyő rázuhant egy taxira Rómában. A járműben ülő két turista sértetlenül megúszta az esetet, a sofőr azonban kórházi kezelésre szorult. Két héttel korábban egy 25 méteres fa dőlt ki, négy parkoló autóban okozva kárt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?