Év végére 55-re szeretnék emelni a létszámot

A kassai Thália Színház fennállása óta először került be az intézmény neve az állami költségvetésbe, ez Kolár Péter igazgató szerint óriási eredmény, melynek köszönhetően végre be tudják fejezni a Timon utcai épület felújítását.

A kassai Thália Színház fennállása óta először került be az intézmény neve az állami költségvetésbe, ez Kolár Péter igazgató szerint óriási eredmény, melynek köszönhetően végre be tudják fejezni a Timon utcai épület felújítását. Harminchárom év után először kerülhetnek egy fedél alá az intézmény részlegei, melyek jelenleg a város nyolc különböző pontján működnek. A bérleti díj, a rezsi- és szállítási költségek, a telefonszámlák és egyéb kiadások jelenleg az évi állami támogatás 20 százalékát emésztik fel. Az így megtakarított pénzt vissza tudják forgatni a működtetésbe, vagyis az építkezésre szánt 24,5 millió korona közvetetten a működési költségeket is csökkenti.

Egyelőre megoldatlan a színészek bérezésének kérdése. Április elsején lép életbe a közalkalmazotti törvény, amely kimondja, hogy csak szakirányú egyetemi végzettséggel tekinthető valaki színművésznek. Színészdiplomával a jelenlegi társulatból csupán ketten rendelkeznek, ám össz-szlovákiai viszonylatban sem sokkal jobb a helyzet, hiszen a színházaknál dolgozók 65 százalékának nincs meg a törvény által meghatározott végzettsége. „Valamennyi színház levélben fordult a parlament bizottságaihoz, valamint a minisztériumhoz, törvénymódosítást kérve. Az eredetileg jóváhagyott szövegben csupán három szót kellene megváltoztatni ahhoz, hogy áprilistól elismert, népszerű színészek papíron ne szűnjenek meg létezni” –-mondta lapunknak Kolár Péter. Ehhez kapcsolódik a béremelés kérdése, ami 30 százalékkal emelné a bérköltségeket. A jelenlegi fizetések megalázóan alacsonyak, példul a műszaki dolgozók alapfizetése a decemberi emelést követően is csupán bruttó 5 300 korona.

Ahhoz, hogy a felújított színházépületben működni tudjon a stúdiószínház, meg kell emelni a műszaki alkalmazottak számát, sőt a színtársulat is kicsinek tűnik két színpadra. A Thália jelenleg összesen 42 alkalmazottat tud foglalkoztatni, annak ellenére, hogy 46 fő alkalmazására kaptak engedélyt. Év végére 55 főre szeretnék emelni a létszámot, ám mivel nem tudni, mikor és mennyi állami támogatást kapnak, egyelőre nehéz terveket szőni. Az igazgató attól tart, csak áprilisban érkezik meg a pénz, miután a színház a megyei önkormányzat szárnyai alá kerül. (juk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?