Európa megkezdte az aszteroidáktól védő rendszer kiépítését

ESA

Az Európai Űrkutatási Hivatal (ESA) megkezdte a munkát az első olyan bolygóvédelmi rendszer kiépítésén, amely aszteroidabecsapódásoktól hivatott oltalmazni a Földet.

Az ügynökség kedden 130 millió eurós szerződést írt alá az OBH System német műholdgyártóval a Héra-projekt keretében. Ebben a projektben – az Amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA) Dart nevű űrszondájának közreműködésével – azt tanulmányozzák, hogy mi történik, ha egy űrhajó vagy egy űrszonda nekiütközik egy aszteroidának (kisbolygónak), hogy megtudják, megváltoztatható-e egy Föld felé tartó égitest iránya.

A Héra görög istennő nevét viselő bolygóvédelmi projekt keretében az első kísérletet 2022-ben hajtják végre, amikor az amerikaiak űrszondája, a Dart összeütközik egy 150 millió kilométerre lévő kettős aszteroida kisebbik darabjával, és a kutatók szerint várhatóan maga után hagy egy krátert és megváltoztatja az égitest röppályáját. Az ESA szerint ez lesz az első olyan égitest, amelynek fizikai tulajdonságait és útirányát az ember megváltoztatja.

Az ütközés után a Héra repül oda a dupla aszteroidához, hogy adatokat gyűjtsön az aszteroidák szerkezetének és összetételének jobb megértése céljából. Az íróasztal-nagyságú űrszonda magával visz miniszatelliteket is, 10 centiméteres kockákat, amelyek a kisbolygó összetételét és belsejét fogják vizsgálni.

Az OHB vezetője, Marco Fuchs szerint a világűrből leselkedő veszélyek valósak, a kozmoszban „kőzetdarabok milliói száguldoznak, amelyek egy összeütközés esetén életet olthatnak ki a Földön”.

Az ESA igazgatója, Rolf Densing szerint a cél az, hogy „megvédjék az emberiséget”, de hangsúlyozta, hogy nem áll fenn akut veszély.

Aszteroidák rendszeresen becsapódnak a Föld légkörébe, ahol rendszerint elégnek, nagyobb meteoritok azonban jelentős károkat tudnak okozni. Az oroszországi Cseljabinszk fölött például 2013 februárjában egy 20 méter átmérőjű meteorit robbant fel, olyan lökéshullámot keltve, amelyben 1500 ember sérült meg elsősorban szétrepülő üvegcserepektől.

A szakértők az 50 méteres vagy az annál nagyobb aszteroidák esetében javasolják az útiránytól való elterelést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?