Este 10 és 11 óra között a legideálisabb ágyba kerülni

alvás k

Este tíz és tizenegy óra között a legideálisabb ágyba kerülni: azok lesznek legritkábban szívbetegek, akik ebben az időszakban hajtják álomra a fejüket – derült ki egy brit vizsgálatból.

„A testnek egy 24 órás periódusokban működő belső órája van, ez a cirkadián ritmus, amely a test és a psziché működését szabályozza” – idézi az eredményekről beszámoló tanulmány vezető szerzőjét, az Exeteri Egyetemen kutató David Planst közleményében az Európai Kardiológiai Társaság (ESC).

Bár az epidemiológiai kutatásból nem lehet ok-okozati következtetéseket levonni, a szakemberek szerint a túl korai és túl késői lefekvés is nyilvánvalóan negatív hatással van a cirkadián ritmusra, és így negatív hatással a szív- és érrendszer egészségére. Eddig ezt még egy tudományos kutatás során sem elemezték.

A kutatás során a UK Biobank brit adatbank alapján 88 ezer ember 2006 és 2010 közötti adatait elemezték. A résztvevők átlagkora 61 év volt, 58 százalékuk nő. Egy kérdőíven részletes információkat adtak meg életmódjukról is, majd a kutatók ezeket az információkat vetették össze a szív- és érrendszeri betegségek, például szívinfarktus, agyvérzés, krónikus iszkémiás szívbetegség jelentkezésének gyakoriságával.

A European Heart Journal – Digital Health című tudományos lapban megjelent vizsgálat során a megfigyelt átlagosan 5,7 év alatt 3172 embernél jelentkezett szív- és érrendszeri betegség. Ez a résztvevők 3,6 százaléka. A legritkábban azoknál léptek fel ilyen betegségek, akik rendszeresen este 10 és 11 óra között fekszenek le aludni.

Annál, aki este 11 és éjfél között kerül ágyba, 12 százalékkal nő meg a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázata, a csak éjféltől kezdődő alvás viszont már 25 százalékkal növeli meg.

Ugyanakkor annál is 24 százalékkal növekszik meg az ilyen jellegű betegségek rizikója, aki már este 10 óra előtt lefekszik.

A nőknél jóval nagyobb mértékben jelentkezett a kései lefekvés negatív hatása, mint a férfiaknál.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?