Érik a gyümölcs

Szép a tavasz Kaliforniában. A völgyekben rózsaszín virágú gyümölcsfák, a sekély tenger vize fehéren csillog. Az első szőlőindák kinyúlnak az öreg, görcsös tőkékből, s vízesés módjára borítják el. A zöld dombok gömbölyűek és puhák, mint a női kebel. A síkságon mérföldnyi sorokban nő a halványzöld saláta, a gömbölyű kis karfiol, a különös, szürkészöld articsóka.

Aztán kibomlanak a fák levelei, a gyümölcsfákról lehullanak a virágszirmok, a rózsaszín és fehér szőnyeggel borítják be a földet. A virágok közepe elkezd duzzadni, nőni, színesedni: cseresznye meg alma lesz belőlük, barack meg körte, s füge, amelynek gyümölcse magába zárja a virágot. Egész Kalifornia a termés terhét hordozza, nehéz kezd lenni a gyümölcs, az ágak lassan úgy meghajolnak, hogy kis mankókkal kell feltámogatni őket.

A bőséges termés mögött értelmes, tudós, ügyes emberek rejtőznek, akik magokkal kísérleteznek, s vég nélkül fejlesztik annak a technikáját, hogyan kell a növényt még nagyobb termésre sarkallni, hogyan kell megvédelmezni millió ellenségtől; penésztől, rovartól, rozsdától, ragyától. Gondosan és vég nélkül dolgoznak ezek az emberek, hogy a magokat, a gyökereket tökéletesítsék. Aztán ott vannak a vegyészek, akik mindenféle betegség ellen bepermetezik a fákat, kénezik a szőlőt, kiirtják a betegséget, a rothadást. A betegséget megelőző orvosok, a határokon álló emberek kutatják a gyümölcsférget, a japán bogarat: vesztegzár alá veszik a beteg fákat, kiirtják, elégetik. Tudós emberek. De legkülönbek azok, akik az ifjú csemetéket, a fiatal tőkéket oltják be, mert ők a sebész gyöngéd és kényes munkáját végzik; szükségük van a sebész kezére és szívére, amikor felhasítják a kérget, beillesztik az oltógallyat, bekötik a sebet, és elzárják a levegőtől. Ezek nagy emberek.

Gépekék húzzák a barázdákat, feltépik a tavaszi füvet, befelé fordítják, hogy a földet termékennyé tegye, feltörik a földet, hogy megtartsa a vizet, közel a felszínéhez; kis öntözőcsatornákat húznak, s elpusztítják a burján gyökerét, amely elinná a vizet a fák elől.

S közben egyre duzzad, nő a gyümölcs, s a szőlőtőkéken hoszszú fürtökben pattan ki a virág. Az év haladtával nő a meleg, sötétzöld színűre válnak a levelek. A szilva hosszabbodni kezd, mint valami kis zöld madártojás, s a felkarózott ágak lekonyulnak a gyümölcs súlya alatt. Formálódni kezd a kemény kis körte is, lassacskán pihésedik a barack. A szőlővirág apró szirmai elhullanak, s kemény kis gyöngyszemek zöld gombbá változnak, s a gombok súlyosodnak, növekednek. A földeken dolgozó emberek, a kis gyümölcsöskertek gazdái figyelnek és számolgatnak. Nagy termés lesz az idén. S az emberek büszkék, mert tudományukkal termékennyé tudták tenni az esztendőt. Tudományukkal átalakították a világot. A kurta, vékony búzaszálat megnövelték, termését megszaporították. Apró, savanyú almák nagyra nőttek, megédesedtek, s az a régifajta szőlő, amely a fák közt nőtt, s a madarakat táplálta apró szemeivel, ezernyi változatot, vöröset és feketét, zöldet és halvány rózsaszínt, bíbort és sárgát hozott a világra; mindegyik változatnak megvan a maga sajátos zamatja. A kísérleti gazdaságokban dolgozó emberek új gyümölcsöket teremtettek: nektarint és negyvenfajta szilvát, papírhéjú diót. S még egyre dolgoznak, válogatnak, oltanak, változtatnak, hajszolják magukat, hajszolják a földet, hogy többet teremjen.

Elsőnek a cseresznye érik meg. Fontja másfél cent. Ördögbe is, ennyiért leszedni sem érdemes. Fekete cseresznye, piros cseresznye, kemény húsú és édes, s minden szemnek felét megeszik a madarak, s a madárcsőr vágta lyukon bemászik a darázs. A mag lehull a földre, ott szárad el, s fekete foszlányok lógnak róla.

A bíborszínű szilva megpuhul, megédesedik. Uramisten, nem tudják leszedni, megaszalni, megkénezni. Nem fizethetünk bért, semmiféle bért. És a földet bíbor szilvaszőnyeg borítja. Először a héja ráncosodik meg egy kicsit, legyek raja lakomázik rajta, s az egész völgy eltelik a rothadás édes szagával. A gyümölcs húsa megfeketedik, s az egész termés összeaszalódik a földön.

Aztán megsárgul, megpuhul a körte. Tonnája öt dollár. Öt dollár – negyven darab ötvenfontos ládáért. A fákat nyesni, permetezni, a kertet művelni, a gyümölcsöt leszedni, ládába rakni, teherkocsira tenni, beszállítani a konzervgyárba – negyven ládát öt dollárért. Nem lehet. És a sárga gyümölcs súlyos koppanással hull a földre, és szétlottyan. A darázs belémászik puha húsába, s érzik az erjedés, a rothadás szaga.

Aztán a szőlő. Nem tudunk jó bort csinálni. Jó borra nincs vevő. Csak szakítsd a fürtöket a tőkéről, jó fürtöt, rothadt fürtöt, darázs szúrta fürtöt. Préseld közé a szárát, a piszkot, a rothadást. De hiszen a kádakban penész és hangyasav van. Tégy hozzá ként és csersavat. Az erjedés szaga nem a bornak dús illata, hanem a rothadásnak s a vegyszereknek a szaga. Eh, mindegy. Alkohol azért van benne. Le lehet részegedni tőle.

A kisgazdák csak nézték, hogy kúszik feléjük az adósság, mint a tenger dagálya. Permetezték a fákat, s nem adták el a termést, nyestek, oltottak, és nem tudták leszedni a termést. A tudós emberek dolgoztak, s a gyümölcs a földön rothadt el, s a mustos kádakban bűzlő keverék megmérgezi a levegőt. És kóstold meg a bort: nincs szőlőzamatja, csak kén érzik rajta, meg csersav meg alkohol.

Ez a kis gyümölcsös jövőre már egy nagybirtokhoz tartozik majd, mert a tulajdonosát addigra megfojtja az adósság. Ez a kis szőlő a banké lesz. Csupán a nagybirtokosok maradnak fenn, mert ők a gazdái a konzervgyáraknak is, és négy szem körte meghámozva, kettévágva, befőzve és dobozba rakva még mindig tizenöt centbe kerül. S a konzervkörte nem romlik el. Évekig eláll.

A rothadás terjed az egész államban, s édes szaga nagy bánat a föld népének. Azok az emberek, akik megnemesítették a fákat, s termékennyé tették a földet, nem tudják megtalálni a módját annak, hogy az éhező nép megegye, amit termelt. Azok az emberek, akik újfajta gyümölcsöket teremtettek a világnak, nem tudnak olyan világrendet teremteni, hogy el is lehessen fogyasztani a gyümölcsöket. És törekvéseik bukása gyászba borítja az államot.

A szőlőtőkék, a gyümölcsfák termését el kell pusztítani, hogy az árakat tartani lehessen, s ez a legszomorúbb, legkeservesebb dolog az egészben. Kocsiszámra borítják ki a narancsot a földre. Az emberek mérföldekről jönnek el érte, de nem szedhetik föl. Boldogan vásárolnának narancsot, tucatját húsz centért, ha kikocsikázhatnának érte, s fölszedhetnék a földről, de a gumitömlős emberek petróleummal locsolják a narancsot, s mert haragosak a bűn miatt, haragszanak a népre, amely ide jött, hogy fölszedje a gyümölcsöt. Millió éhes ember áhítozik a gyümölcsre, s az aranydombokat petróleummal öntik le.

S az ország megtelik a rothadás szagával.

A kávé: hajók fűtőanyaga. A kukoricával lakásokat fűtenek, jó meleget ad. Krumplit öntenek a folyókba, s őröket állítanak a partra, hogy az éhes nép ki ne halássza. Leölik a disznókat és elássák, s a bűzös lé leszivárog a földbe.

Olyan bűn ez, amelyre nem talál szót a vád. Olyan bánat, amelyet nem jelképezhet a sírás. Olyan bukás, amely minden sikerünket fölülmúlja. Termékeny föld, egyenes fasorok, zömök tőkék, érett gyümölcsök. És pellagrás gyermekek sorban halnak meg, mert a narancsot nem lehet haszonnal eladni. És halottkémek írják a bizonyítványokat: Meghalt elégtelen táplálkozás miatt – mert az ennivalónak el kell rothadnia, az ennivalót el kell rothasztani.

Az emberek hálóval jönnek, hogy krumplit halásszanak ki a folyóból, s az őrök visszakergetik őket; zörgő kocsikon jönnek a kiborított narancsért, de már le van locsolva petróleummal. S az emberek ott állnak, nézik az elúszó krumplit, hallgatják a disznók visítását, amelyeket árokban szúrnak le, s oltott mésszel temetnek be: nézik a narancsdombokat, amelyek bűzös iszappá roskadnak össze; s az emberek szemében ott izzik minden törekvésnek a bukása; s az éhezők szemében ott izzik a növekvő harag. Az emberek lelkében nőnek és nehezednek s várják a szüretet a harag gyümölcsei.