Erdélybe érkezett Károly herceg

Kolozsvár |

<p>Erdélybe látogatott csütörtökön Károly herceg, a brit trón örököse - közölte a Mediafax hírügynökség.</p>

A híradás szerint  Károly herceg csütörtökön a koradélutáni órákban érkezett különjárattal a marosvásárhelyi repülőtérre. Látogatásának első állomása ezúttal is a székelyföldi Miklósvár (Miclosoara), ahol Kálnoky Tibor gróf látja vendégül kastélyában.     Pénteken a Maros megyei Erkedre (Archita) várják, ahol az egykori művelődési ház épületét tekinti meg. Amint az Erkedet is magába foglaló Héjjasfalva (Vanatori) község polgármestere, Mihai Vasile Todoran a Mediafaxnak elmondta, az épületet a herceg egyik rokona vette bérbe és újította fel. Ebben kívánják berendezni a herceg által támogatott, erdélyi programokat lebonyolító alapítvány székházát.     A hírügynökség értesülései szerint Károly herceg felkeresi a Kovászna megyei Zalánpatakon (Valea Zalanului) és a Maros megyei Szászfehéregyházán (Viscri) vásárolt birtokait is.     A herceg visszajáró vendég Erdélyben. Többször is lelkesen nyilatkozott az ember és a környezet sajátos erdélyi viszonyáról, amelyet szerinte Európa más tájain már alig lehet megtalálni.     A brit királyi család erdélyi magyar gyökerekkel is rendelkezik. II. Erzsébet királynő ükanyja, Rhédey Klaudia a Maros megyei Erdőszentgyörgyön született 1812-ben, és az ottani Rhédey kastélyban nevelkedett. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?