Eper, szeder, szamóca

A különböző nyelvjárásterületekről származó egyének sokszor vitatkoznak egy-egy szó használatán; pontosabban azon, hol ismerik helyes jelentésben egyik vagy másik köznyelvi szót: náluk vagy a vitatkozó társaknál. Ilyenkor általában azt kutatják, mi a szó jelentése a köznyelvben, s ezt tekintik a helyes nyelvhasználat alapjának. Amelyik nyelvjárásban egyezik a szó jelentése a köznyelvivel, ott nyelvjárásinak tekintik a szóhasználatot. Ez a szempont helyes is, csakhogy nem mindig könnyű eldönteni, melyik a szó köznyelvi jelentése. ĺgy vagyunk az eper, szeder, szamóca szavak jelentésének, illetve használatának megítélésével is. A magyar nyelvterület keleti részén, több nyelvjárásban azt a gyümölcsöt nevezik epernek, amelyik a fán terem, s magának a fának is ez a neve: eperfa. Ez szerepel Arany János Családi kör című versének ebben a sorában: „Feketén bólingat az eperfa lombja.” A konyhakertben termő szív alakú, illatos és ízletes gyümölcsnek, amelyet több helyen földiepernek ismernek, szamóca a neve, s a réten, erdőben vadon termő, apróbb fajtáját több helyen így nevezik: komócsa. Szedernek csak az indán vadon termő, sötétkék vagy fekete színű gyümölcsöt hívják.

A nyelvterület nyugati részein, így például a Csallóközben is, a fán termő gyümölcsnek szeder a neve, s magát a fát szederfának hívják. Epernek a földiepret nevezik, s az eper vadon termő fajtáját szamócának. Az indán vadon termő sötétkék vagy fekete, málnaszerű gyümölcsnek földiszeder, sőt nyilván az indája után szederinda itt a neve, hogy megkülönböztessék a fán termő, szedernek nevezett gyümölcstől.

Amikor nagyobb területeken használnak különböző neveket ugyanarra a fogalomra, dologra, bizony nem könnyű eldönteni, melyik terület névhasználata a helyes, mert a köznyelvbe is bekerül mindkét név. A keletiek például esküsznek arra, hogy az eper csak fán teremhet, a nyugatabbiak viszont azt állítják, hogy a fán a szeder terem, az eper a konyhakertben. S a saját vidékük szóhasználatát érvényesítik a köznyelvben is. ĺgy a kérdésben a nyelvészeknek kellett dönteniük, de nekik sem volt könnyű dolguk. Az értelmező szótárak a keletiek szóhasználatát tekintik inkább köznyelvinek. Epernek a fán termő gyümölcsöt és a földiepret tartják, szedernek az indán termő, sötétkék vagy fekete, málnaszerű, savanyú gyümölcsöt, szamócának elsősorban az erdei vagy réti, apróbb, édes gyümölcsöt, másodsorban a konyhakertben termő földiepret. Természetesen feltüntetik a szeder szónak a nyelvterület nyugati részén elterjedt eper jelentését is, de ezt népnyelvinek minősítik, nem köznyelvinek.

A mezőgazdasági szakirodalom is általában az értelmező szótárak szóhasználatát támogatja, de mivel ez egyértelműségre törekszik, egy fogalom megnevezésére nem szívesen használ két szót. Mint megfigyelhettük, az értelmező szótár az eper szóval nevezi meg a fán termő epret, mind pedig a kertben termő földiepret, s szamócának tartja az erdőben és a kertben termő földiepret is. Ez azt jelenti, hogy két-két gyümölcsnek azonos neve is lehet: mind az eper, mind a szamóca szóval két gyümölcsöt is megnevezhetünk a köznyelvben. A mezőgazdasági szakirodalomban ebben a tekintetben azt az irányzatot figyelhetjük meg az utóbbi időben, hogy az eper szóval csak a fán termő gyümölcsöt jelölik, a kerti földiepret szamócának hívják, az erdőben termő válfaját erdei szamócának. Szeder csak az indián vadon termő gyümölcsnek a neve. Az erdei szamóca megnevezésére az északkeleti nyelvjárásterület egyes helyein használt komócsa név természetesen tájnyelvi.

Tudjuk, hogy az itt vázolt szóhasználati különbségek nem olyan jellegűek, hogy akárcsak a köznyelvben is máról holnapra megszüntethetnénk őket. Amit elmondtunk, azért mondtuk el, hogy tájékoztatásul szolgáljon mindazoknak, akik nem otthon, családi körben, hanem nyilvánosság előtt vagy éppen szakirodalmi szövegekben használják ezeket a szavakat, de azoknak is, akik olvassák ezeket, s más értelemben találkoznak velük, mint eddig a családi szóhasználatban.

Jakab István: Nyelvünkről nyelvünkért, Madách, 1980