Enni vagy nem enni

Egy-két évtizeddel ezelőtt a nők mindig holnap kezdtek fogyókúrázni. A súlytöbblet örökzöld téma volt, de elsősorban azokat izgatta, akik a minidivat idején szerették volna ugyanúgy villogtatni kecses lábukat, formás térdkalácsukat, mint az elöl deszka, hátul léc, mindenesetre irigylésre méltó tinik. Az volt a gond, hogy túlságosan nagy volt a kísértés, nem volt divat a vegetáriánus étkezés, sem a zsírtalan, íztelen, szagtalan koszt. Kenyérből, péksüteményből sem volt akkora választék. Volt kifli, zsemle – fehér lisztből –, fehérkenyér meg köménymagos, valamint amelyet mi otthon kiütésesnek hívtunk, a szlovák neve ugyanis így szólt: vyrážkový, de lehet, hogy essel írták, arra már nem emlékszem. Paprikát, paradicsomot zsíros kenyérhez fogyasztottunk, melyet az akkori helyesírási tanácsadó szótár tévedésből egybe írt, ezt a tévedést azzal magyarázták, hogy a proletariátushoz közelebb áll a zsíros, mint a vajas kenyér, a burzsujok eledele. Salátát rántott vagy egyben sült húshoz ettünk, egyéb zöldségféle a levesben főtt vagy főzelék alakot öltött, jó vastagon berántva liszttel, hogy tartósan kössön a gyomorban. A dolgozó édesanya nem sportolt sem fitneszteremben, uszodát sem látogatott, legföljebb vasárnap pakolta tele étellel-itallal a kosárkát, szatyrot, kinek mije volt otthon, és indult kirándulni a hegyekbe, ahol az első padnál letáborozott a társaság, és azon nyomban elkezdte a Terülj, terülj, asztalkám című mese dramatizált változatának családi előadását. Nyáron ugyanez folyt a vízparton. Valójában nem is kellett különösebb gondot fordítaniuk a testedzésre, eleget főztek, mostak, bevásároltak, takarítottak, lépcsőztek – és most csak a városi anyukákról szólok, a falusiaknak ott volt a kert, a háziállatok. Ők többé-kevésbé ahhoz a nemzedékhez tartoztak, melynek hegyvidékül ott a szennyes, levegőváltozásnak a padlás. Annyi női sofőr sem volt, bizonyára sokan emlékeznek még a kicsi vagy kocsi jelszóra.

Twiggynek hívták azt a kellemetlen modellt, aki ráébresztette az asszonyokat, nem szépek a gömbölyded formák. És megindult a harc a harminchatos ruhákért. Egyesek be is spájzoltak ebből a méretből, mondván, ez ösztönzi őket arra, hogy lefogyjanak. Hogy öt-tíz év keserves kilóharc után mégis meg kellett válni a készlettől, arról nem szívesen beszélnek.

Mára pedig odáig fajultunk, hogy legalább minden második nő fogyókúrázik. Zavarba jövök, ha ismerőseim rám köszönnek, zavarba jövök. Hol is láttam ezt a sápatag, savanyú képű cérnaszálat? Ja, hogy nem is olyan rég vidáman guruló pamutgombolyag volt? Köszöni, jól van. Igaz, még gyümölcsöt sem ehet, mert az is tartalmaz cukrot, esténként halálra izzadja magát valamelyik tornateremben, a férje válással fenyegetőzik, mert üres a hűtő, elmaradt a sör a vasárnapi ebédek után, holott akkor olyan jókat beszélgettek, és mert most egyre-másra piszkálja egykor oly kedves pocakja miatt. Kenyér? Még a gyerekek sem kaphatnak, jó előre vigyázni kell a vonalaikra. Nyáron nincs fagyi, csoki soha, nekik legföljebb frissen facsart gyümölcslé vagy szénsavmentes ásványvíz dukál.

Megértem azt, aki hisz a reinkarnációban. Következő életében lehet, hogy csontsovány marad mindvégig, és azt, valamint annyit ehet, ami és amennyi összeszűkült gyomrába belefér.

No de aki csak egyszer él?